Az NB III. Közép csoport 16. fordulójában Szamosi Tamás növendékei az Újpest második csapatával mérkőznek meg, a játékosok az Iváncsa elleni megalkuvást nem tűrő győzelmet követően utaznak a IV. kerületbe.
Második csapatunk 14 fordulót követően 22 ponttal áll a nyolcadik helyen, míg a lila-fehérek két ponttal (24) többet gyűjtve állnak az ötödik pozícióban, így egy győzelemmel könnyen helyet is cserélhetnek a felek. Az iváncsai diadalt követő készülés végén kérdeztük csapatunk hálóőrét, Schrankó Leventét a Fejér megyei sikerről és annak hatásáról.
“Nagyon jó érzés volt nyerni az Iváncsa ellen, keveseknek sikerült ez a szezon során – kezdte Schankó Levente, – Nagyon büszke vagyok a csapatra, főképp amilyen higgadtan kezelték a mérkőzés végi közjátékot. Ezen felül nem szabad elbíznunk magunkat, jó csapat az Iváncsa, de ezzel nincsenek egyedül, kemény a mezőny, így az Újpest ellen is úgy készülünk, mint eddig”.
A hangulat az öltözőben egy váratlan vereség és egy szintén – a pozíciók végett – nem egyértelmű bravúrgyőzelem után ingadozónak hathat, de kapusunk elárulta, hogy a csapat nem küzd semmilyen problémával.
“Egyetlen meccs után sincs az, hogy síri csönd van az öltözőben, mindenki tettrekész, ha szomorú a mérkőzés végi eredmény, akkor amint lehet egyből a következő javítási lehetőségre fókuszálunk, így is tettünk Iváncsán – fejtegette Schrankó Levente. – Szerencsére mentálisan az akadémiai évek alatt mindenki felkészült, van egy kiemelkedően jó edzőnk, akire számíthatunk, ezáltal nincs hektikusság a közérzetet illetően, profik szeretnénk lenni, így is viselkedünk”.
A modern futballban fokozatosan egyre több szerepet kell egy kapusnak is magára vállalnia a támadásépítésekben és a labdakihozatalokban, Schankó Leventének is a világ egyik legjobb progresszív kapusa a példaképe a posztjáról.
„Liverpool-szurkoló vagyok, de sok, a posztomon alkotó klasszis játékát követem. Az elköteleződésem miatt is Alisson az, akit a világ legjobbjának tartok, jó lábbal és a vonalon is, de benne van az az extra, hogy fejel egy gólt az utolsó perces szögletből a csapatának. Természetesen nem szeretném hozzá hasonlítani magamat, de az ő játéka az etalon számomra, igaz, remélem, most vasárnap nem az őszi formáját fogom ki“ – zárta nevetve gondolatait Schrankó Levente.






