Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Komoly győzelem a rangadón

Komoly győzelem a rangadón

Akadémia

Megjelenés: 2022. 08. 17. 15:48Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk idegenben győzte le a Ferencváros II-t

Hasonló előjelekkel várhatta a szerdai összecsapást második csapatunk és a Ferencváros II, három fordulót követően mindkét együttes négy pontot szorgoskodott össze. Zöld-fehér riválisunk szerezte és kapta eddig a legtöbb gólt a ligában, a mérleg mindkét oldalán 11 találatot számlálhatunk, míg Szamosi Tamás tanítványai 8 kapott gól mellett 5 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját.

A negyedik forduló legnagyobb presztízsű találkozóján végül csapatunk Németh Barnabás és Keresztes Noel – utóbbi tizenegyesből vette be a IX. kerületiek kapuját – találataival 2–1-re tudott nyerni és már készülhet is a hétvégi bajnokira, amikor a Horváth Ferenc által irányított Dunaújváros ellen csapnak össze utánpótlásközpontunkban.

Szamosi Tamás: – Először is szeretnék gratulálni mind a két csapatnak, hogy el tudták viselni ezt a nagy hőséget. Jó mérkőzést játszottunk, ez már igazi felnőtt futball volt. Egyre inkább úgy érzem, hogy a csapatom felnőtt ahhoz a feladathoz, amit ez az osztály állít szembe velük. A meccs végén beszorított minket a Ferencváros, de szerintem nagyon jól védekeztünk, állni tudtuk a rohamokat, megérdemelten nyertünk.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 4. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC II–BUDAPEST HONVÉD II 1–2 (1–1)

Budapest, Népligeti Sportcentrum

V.: Szabó Péter (Kövér T., Pálinkás D.)

G.: Gavric (60. – tizenegyesből), ill. Németh B. (38.), Keresztes (75. – tizenegyesből)

Sárga lap: Pintér (54.), ill. Kersztes (44.), Kerezsi (54.), Dúzs (82.)

Ferencvárosi TC II: Tóth Z. – Sigér, Lukács (Kharaishvili, a szünetben), Pintér (Tóth A., 81.), Mazzonetto N. (Gera Z., 58.), Manner (Ladányi, 68.), Dragan, Godányi, Horváth B., Juhász (Kaján, a szünetben), Gavric

Honvéd II: Dúzs – Polyák, Nagy Z. (Kárász, 77.), Tarcson (Benkő, 77.), Németh B. (Krajcsovics, 60.), Kerezsi (Fábiánkovits, 60.), Menyhárt, Feledy (Kulbachuk, 35.), Pukhteiev, Keresztes, Klemenz

2022. 08. 17. 15:48Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia