Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kompakt volt a csapat

Kompakt volt a csapat

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 06. 29. 17:13Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Csertői Aurél értékelése a Zalaegerszeg elleni győzelmet követően

2–1-re nyertünk az első felkészülési mérkőzésünkön a ZTE vendégeként, a találkozót követően így értékelt vezetőnk, Csertői Aurél.

„Egységesek voltunk, végig kompakt volt a csapat, ez a legfontosabb. Nagy melegben, nehéz pályán futballoztunk, de végig küzdöttünk, kifutották magukat a srácok. Nyertünk, a játékban voltak szép elemek, nem az számít, hogy ez az első vagy éppen a harmadik meccs, a lényeg, hogy mindent megtettünk, a felkészülés, a gyakorlás szempontjából hasznos volt a találkozó. Örülök, hogy győztünk, még ha nem is lehet egy meccsből messzemenő következtetéseket levonni.“

2024. 06. 29. 17:13Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat