Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Korai győztes gól

Korai győztes gól

Akadémia

Megjelenés: 2021. 10. 31. 17:45Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Makón nyert második csapatunk

Nem várt könnyű ellenfél Simon Miklós együttesére az NB III Közép csoportjának 15. fordulójában, a harmadik helyezett Makó otthonában kellett pályára lépniük a kispestieknek. Második csapatunk remek idegenbeli teljesítményében bízhatott, ugyanis még egyszer sem kapott ki vendégként a szezon során.

Jól kezdte a mérkőzést a Honvéd II, már a 4. percben Nir Bardea góljával megszerezte a vezetést. A következő percekben több lövés is zúdult a hazaiak kapujára, azonban újabb találat nem született. A második játékrészben a Makó volt fölényben és sorra dolgozta ki a lehetőségeket, viszont egyik próbálkozás sem volt eredményes, így a maradt az 1–0-s eredmény, ezzel újabb, az idényben a nyolcadik győzelmüket könyvelhették el Simon Miklós tanítványai.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 15. FORDULÓ

Makó FC–Budapest Honvéd FC II 0–1 (0–1)

Makó Város Sportcentrum

V: Horváth M. (Vrbovszki P., Varga L.)

G: Bardea (4.)

Makó: Bordás – Juhász J. (Popgeorgiev, a szünetben), Dóra, Seres, Babolek (Horváth E., 70.), Varga R. (Tamaskó, 70.), Zámbori (Major, 70.), Sirokmán (Magyar, 83.), Széll, Pócs, Nikitscher

Vezetőedző: Siha Zsolt

Honvéd II: Berla – Bardea, Nyitrai, Nagy S. (Rácz B., a szünetben), Németh B. (Krajcsovics, 90.), Kerezsi (Szabó T., 84.), Feledy, Benczenleitner, Sani, Keresztes (Szűcs T., 78.), Kamber

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Egy olyan héten vagyunk túl, amilyet nagyon ritkán tapasztaltam a srácoktól, akár edzésmunkában, akár koncentrációban. Örülök, mert eljutottunk odáig a bajnokság közepe felé, hogy megértették, hogyan kell edzeni és mérkőzést játszani. Büszke vagyok rájuk,  nagyon keményen dolgoztak, ez a meccsen végre ki is jött, igazi csapatként működtek. A második félidőben, amikor a Makó már mindent egy lapra feltéve rohamozott, szükségünk volt a szerencsére is, ami most mellénk állt, de hozzá kell tennem, hogy az első 6-7 percben, ha  3–0-ra vezetünk, senki nem szólhat egy szót sem. Boldog vagyok a győzelem miatt, mert nagyon sokat tettek érte a srácok.

2021. 10. 31. 17:45Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia