Befejeződött a 2020/2021-es évad utánpótláscsapataink számára is. A szezont értékelő sorozatunkban először U19-es csapatunk vezetőedzője, Pinezits Máté beszámolóját olvashatjátok.
U19-es csapatunk nagyon fiatal kerettel is remekül szerepelt, hiszen a 3. helyen fejezte be az idényt. Főleg a tavaszi szezon sikerült jól fiataljainknak, akik a 6. helyen végeztek az alapszakaszban, azonban a második félévben a dobogóig tornázták fel magukat, sőt sokáig a bajnoki címre is esélyük volt. Az együttes házi gólkirálya Németh Barnabás lett, aki összesen 12 találatot jegyzett az U19-es korosztályban, nem mellesleg, hétszer az NB III-ban is betalált.
Pinezits Máté büszke a korosztályában is kirívóan fiatal gárdára, de az utolsó hetek miatt némi hiányérzet is van benne.
Milyen célokat tűztetek ki a csapat elé?
Emberpróbáló, ugyanakkor olyan egyedülálló és különleges dologra vállalkoztunk idén, amire korábban nem nagyon volt példa Magyarországon: nemcsak az most befejeződött U19-es bajnokság, de az elmúlt évek magasan legfiatalabb keretével vágtunk neki a szezonnak.
A cél az volt, hogy a játékosokat egyénenként a lehető legnagyobb mértékben tudjuk képezni, fejleszteni, illetve folyamatosan kihívás elé állítani őket. Mondanom sem kell, hogy mekkora kihívás, ha 2-3 évvel idősebbek között kell játszanod hétről hétre, akik pedig a „rutint” jelentették a csapatunkban, ők is egy évvel fiatalabbak voltak az ellenfeleknél. Ez alól az a csak az a néhány játékos jelentett kivételt, akik 2002-esként játszottak nálunk mérkőzéseken, ők óriási segítséget jelentettek fiataljainknak.
A másik cél az volt, hogy csapatszinten olyan stílusban futballozzunk, ami a nemzetközi szintnek is megfelel, ezáltal pedig taktikailag, játékhelyzet kialakító és megoldó képességben is érjenek a srácok, illetve ebben a felfogásban a lehető legeredményesebben tudjunk szerepelni.
Egész évben monitoroztuk a fiatalabb korosztályokat, hogy kik azok, akiket ki lehet emelni tőlük, illetve a második csapatunk is folyamatosan merített belőlünk. Csapatként működtek a kollégák is, mivel folyamatos volt az átjárás a korosztályok között.
Ezeket mennyiben sikerült megvalósítani? Hogyan értékeled a szezont?
Ami az egyént illeti, óriási büszkeséggel tölt el, hogy azon játékosok közül, akikkel elkezdtük a közös munkát nyáron, van, aki azóta NB I-ben futballozik, sokak pedig a második csapatunk oszlopos tagjai lettek, illetve fiatalon bemutatkoztak az NB III-ban. Megkockáztatom, nincs még egy olyan együttes itthon, ahol 2005-ös születésű gyerekeknek már felnőtt tapasztalatuk van, nálunk ebből akad nem is egy.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy nem csak ebben mérjük a fejlődést, hiszen vannak játékosok, akik később érnek, rájuk is figyelünk, nekik is szeretnénk biztosítani a folyamatot. Mindent összevetve, nagyon jó volt együtt dolgozni a srácokkal és végigkísérni emberi, szakmai fejlődésüket.
Ami a csapatot illeti, voltak gyengébb és jobb mérkőzéseink, periódusaink, ugyanakkor mindegyik jó tapasztalattal szolgált. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs bennem hiányérzet, hiszen gyakorlatilag másfél héttel a bajnokság vége előtt még versenyben voltunk az első helyért, mégis harmadikak lettünk. Ugyanakkor, ha reális akarok maradni akkor azt kell, hogy mondjam ez így ebben a formában, ahogy elértük, óriási dolog.
Nálam tapasztaltabb emberek mondták, hogy vannak dolgok, amiket – akár tetszik, akár fáj – át kell élnünk ahhoz, hogy megértsük őket. Hiszem és tudom, hogy ez az év sok olyan élménnyel szolgált, aminek jó részét később fogjuk mi és a környezetünk is megérteni.






