A lenyugvó Napnak is van ereje – jutott eszünkbe a közmondás, ahogy a Magyar Futball Akadémia rendhagyó évzárójára igyekeztünk. Igaz, az a bizonyos lenyugvó Nap összességében kegyes volt a piros masszával – amely közelebbről megnézve sok-sok akadémistát rejtett –, hiszen a nyár közepén megszokott kánikula helyett csak enyhén simogatta a Honvéd fiataljait.
Évzárótól szokatlan időpontban, hiszen július 22-én egy átlagos gyermek a Balatonban pancsol és lángost majszol – a Magyar Futball Akadémia növendékei azonban (ebből a szempontból is) különlegesek, ők már kőkeményen készülnek a következő szezonra, s eközben edzőikkel és vezetőikkel közösen lezárták az előző, pandémiával is nehezített évadot. Fegyelmezetten, de ugyanakkor lelkesen hallgatták a korosztályok beszámolóit a 2020/2021-es idényről az akadémia centerpályájának lelátóján, még a mellettük edzésre igyekvő felnőttcsapat is elismerően nézte a jó tanulókat, jó sportolókat.
Közülük is a legjobbakat jutalmazták külön minden generációban, az alsóbb korosztályokban még a legtöbbet fejlődő, legjobb mentalitású játékosok is vehettek át plakettet, U15-től fölfelé már a tantermek és a futballpályák legjobbjait díjazták – zúgott a vastaps valamennyi tehetségnek. Sőt, sokan már egymásnak is fogadkoztak a jövő évet illetően, motiválta őket az elismerés.
Bár a díját egyhamar egyik akadémista sem fogja elhódítani, a legnagyobb ovációt egyértelműen Trembulyák Zoltán aranycipője váltotta ki, az öregfiúk-bajnokság gólkirályát (a végzősök osztályfőnökét) az egész gyereksereg hangosan ünnepelte.
Miután a megérdemelt díjak és persze a bajnoki érmek is átadásra kerültek (valamennyi akadémiai korosztályunk dobogón végzett), a Honvéd-MFA reménységei – és edzői – összeálltak még egy közös fotóra, egy utolsó csapatkiáltásra, az ünnepélyes évzáró után viszont ismét az előttük álló kihívásokra koncentrálnak.
KÜLÖNDÍJAK:
Az év kapusa: Dúzs Gellért
Az év játékosa: Bocskay Bertalan
Az U17-es bajnokság gólkirálya: Rácz Balázs (15 gól)
Az U16-os bajnokság gólkirálya: Fábiánkovits István (15 gól)
A BLSZ Öregfiúk I. osztályú bajnokság gólkirálya: Trembulyák Zoltán (34 gól)
U19
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pályaedző: Faltusz Zoltán
Pinezits Máté: – Emberpróbáló, ugyanakkor olyan egyedülálló és különleges dologra vállalkoztunk idén, amire korábban nem nagyon volt példa Magyarországon: nemcsak az most befejeződött U19-es bajnokság, de az elmúlt évek magasan legfiatalabb keretével vágtunk neki a szezonnak. A cél az volt, hogy a játékosokat egyénenként a lehető legnagyobb mértékben tudjuk képezni, fejleszteni, illetve folyamatosan kihívás elé állítani őket. Mondanom sem kell, hogy mekkora kihívás, ha 2-3 évvel idősebbek között kell játszanod hétről hétre, akik pedig a „rutint” jelentették a csapatunkban, ők is egy évvel fiatalabbak voltak az ellenfeleknél. Ez alól az a csak az a néhány játékos jelentett kivételt, akik 2002-esként játszottak nálunk mérkőzéseken, ők óriási segítséget jelentettek fiataljainknak. A másik cél az volt, hogy csapatszinten olyan stílusban futballozzunk, ami a nemzetközi szintnek is megfelel, ezáltal pedig taktikailag, játékhelyzet kialakító és megoldó képességben is érjenek a srácok, illetve ebben a felfogásban a lehető legeredményesebben tudjunk szerepelni. Egész évben monitoroztuk a fiatalabb korosztályokat, hogy kik azok, akiket ki lehet emelni tőlük, illetve a második csapatunk is folyamatosan merített belőlünk. Csapatként működtek a kollégák is, mivel folyamatos volt az átjárás a korosztályok között. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy azon játékosok közül, akikkel elkezdtük a közös munkát nyáron, van, aki azóta NB I-ben futballozik, sokak pedig a második csapatunk oszlopos tagjai lettek, illetve fiatalon bemutatkoztak az NB III-ban. Megkockáztatom, nincs még egy olyan együttes itthon, ahol 2005-ös születésű gyerekeknek már felnőtt tapasztalatuk van, nálunk ebből akad nem is egy. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy nem csak ebben mérjük a fejlődést, hiszen vannak játékosok, akik később érnek, rájuk is figyelünk, nekik is szeretnénk biztosítani a folyamatot. Mindent összevetve, nagyon jó volt együtt dolgozni a srácokkal és végigkísérni emberi, szakmai fejlődésüket. Ami a csapatot illeti, voltak gyengébb és jobb mérkőzéseink, periódusaink, ugyanakkor mindegyik jó tapasztalattal szolgált. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs bennem hiányérzet, hiszen gyakorlatilag másfél héttel a bajnokság vége előtt még versenyben voltunk az első helyért, mégis harmadikak lettünk. Ugyanakkor, ha reális akarok maradni akkor azt kell, hogy mondjam ez így ebben a formában, ahogy elértük, óriási dolog. Nálam tapasztaltabb emberek mondták, hogy vannak dolgok, amiket – akár tetszik, akár fáj – át kell élnünk ahhoz, hogy megértsük őket. Hiszem és tudom, hogy ez az év sok olyan élménnyel szolgált, aminek jó részét később fogjuk mi és a környezetünk is megérteni.
A 12. osztály legjobb tanulója: Kovács Viktor
Az év játékosai: Benczenleitner Barna, Kerezsi Zalán
U17
Vezetőedző: Farkas Tibor
Pályaedző: Fűzfa Gergely
Farkas Tibor: – Sikerként értékelem, hogy a korosztályból két játékosunk együtt edzhetett az NB I-es kerettel. Pozitívumként éltem meg, hogy rajtuk kívül több játékosunk is folyamatosan szerepet kapott az NB III-as csapatunkban és az U19-es korosztályban. A fiatalabb játékosoknak pedig lehetőséget adtunk arra, hogy meg tudják mutatni képességeiket az U17-es együttesben. Az egyének fejlődése szempontjából az év folyamán ezek voltak a legfontosabb szakmai értékek. Csapatunk a második helyen zárta a szezont, ami az eredményesség terén elfogadható. Mint minden korosztályt, így bennünket is érzékenyen érintett a vírushelyzet. Ez sokszor kiszámíthatatlanná tette a mindennapokat, befolyásolta az edzésprogramokat és kihatott a mérkőzésekre is. Előfordult, hogy három hétig nem tudtunk bajnoki mérkőzést játszani, ezt követően pedig szerda, szombat ritmusban kellett folyamatosan pályára lépnünk. Ha visszagondolok a szezonunk legjobb pillanataira, az egészség szempontjából, sikerként éltük meg minden érintett játékos visszatérését a karantén után. Az egyéni fejlődés szempontjából pedig azt, amikor a fiatalabb játékosokkal a kezdőben meggyőző teljesítménnyel győzelmet arattunk, vagy amikor újabb játékosaink mutatkoztak be az NB III-as és az U19-es csapatban. A teljesítmények szempontjából nem egy játékost emelnék ki, hanem mindazokat, akik folyamatosan, hétről-hétre játszottak magasabb korosztályban vagy saját korosztályban, sokszor szerda-szombat ritmusban. Azt gondolom, hogy ez nagyon komoly teljesítmény volt. Az U17-es korosztály gólkirálya 15 góllal Rácz Balázs lett, ami mindenképpen kiváló egyéni teljesítmény. Csapatszinten az MTK elleni mérkőzést emelném ki, ahol a második félidőben 0–2-ről 3–2-re fordítottunk. A szezon során nem is a csapat, inkább az egyének elé tűztünk ki célokat, hogy az egyéni fejlődés szempontjából minél több játékos szerepeljen magasabb korosztályban. Ennek szerintem megfeleltünk. A másik fontos cél a fiatalabb játékosok szerepeltetése volt. Folyamatosan figyeltük a teljesítményüket, és aki megérett a feladatra, annak lehetőséget adtunk. 13 fiatalabb játékos lépett pályára csapatunkban, ez a szám úgy gondolom önmagáért beszél. Eredményesség szempontjából elvárás volt, hogy a dobogón végezzünk és ezt teljesítettük.
A 11. osztály legjobb tanulója: Dénes Adrián
Az év játékosai: Keresztes Noel, Pekár István
U16
Vezetőedző: Nagy Mihály
Pályaedző: Märtz Márk
Nagy Mihály: – Ebben az évben hosszú utat tett meg az U16–os csapat. Egy teljesen más szinten kellett teljesíteniük, ami komoly feladatot jelentett minden játékosnak. Ez vonatkozik azokra, akik a felsőbb korosztályokban játszottak, azokra, akik az előző évben kevesebbet játszottak az U15–ös bajnokságban, valamint az újonnan érkezőkre is. Az igazi „nagy lépcsőfok” télen jött el és tavasszal kellett meglépni. Már csak a legjobb nyolc volt az ellenfél, sokan játszottak az idősebb korosztályokban és a járvány sem kímélt minket. A számok makacs dolgok. Kettő pontos hátránnyal kezdtük a tavaszt és 11 pont előny lett belőle. A játékunk minimális kivétellel magasszintű volt minden tekintetben. A legtöbb gólt rúgtuk, a legkevesebbet kaptuk. Mindenki büszke lehet a teljesítményére, én is az vagyok. Misi bához méltóan fejezném be: szálljon le gyorsan mindenki a földre, mert ez már történelem! Önbizalmat adhat, de elmúlt, ebből megélni nem lehet. Újra szintet kell lépni és ez csak azzal a fegyelemmel lehet megtenni, ami eddig jellemző volt. Még magasabb szinten kell edzeni! Egyetlen napot, egyetlen edzést sem szabad elcsalni, mert nem fér bele! Sok sikert kívánok mindenkinek ez előttünk álló szezonhoz!
A 9. osztály legjobb tanulója: Kalocsány Péter
A 10. osztály legjobb tanulója: Kis Koppány
Az év játékosai: Szabó Tibor, Szűcs Tamás
U15
Vezetőedző: Isa Gábor, majd márciustól Bogdánfi Márton ideiglenes vezetőedzőként
Pályaedző: Bogdánfi Márton, majd Klausz László és Domján Norbert segítették Bogdánfi Márton munkáját
Bogdánfi Márton: – Vegyes érzelmű szezon van mögöttünk. Amellett, hogy rengeteget tanultak és fejlődtek a srácok, rengeteg nehézséggel kellett megküzdenünk a szezon során. Már az őszi szezonban hiányzott a folytonosság, hiszen a vírus minket is érintett és mindig volt egy-két hiányzója a csapatnak, mégis kiegyensúlyozott jó teljesítményt tudtunk nyújtani. Ezt követően a tavasszal történt tragikus esemény következtében olyan feladattal kellett megküzdenie a srácoknak, ami emberfeletti. Nagyon büszke vagyok rájuk, ahogyan ezt kezelték, és tették a dolgukat. Megmutatták az emberségüket és profizmusukat. Hatalmas alázat és kitartás szorult a srácokba. Visszagondolva nagyon elégedett vagyok az egyéni fejlődésükre, remélem töretlen marad, és mindenki eléri a potenciáljának megfelelő szintet. Külön köszönöm a vezetőségnek a bizalmat és a csapatot segítő stábnak az egész éves munkát. Név szerint szeretném megemlíteni Bakó Atit, Szabados Krisztiánt, akik pedagógiájukkal és szakmai tudásuk legjavával segítették a srácokat, illetve Klausz Lászlónak és Domján Norbertnek megköszönni, hogy az első hívó szóra jöttek és segítettek a csapatnak. Sosem feledünk, Mester!
A 9. osztály legjobb tanulója: Kaczvinszki Dominik
Legjobb mentalitású játékos: Molnár Mátyás
Az év játékosai: Kruppai Adrián, Simon Benedek
U14
Vezetőedző: Takács László
Pályaedző: Tóth Csaba
A Pre-akadémia (U7-U14 korosztályok) vezetője: Szamosszegi Gábor
Takács László: – Ahogy mindenki, mi is egy nehéz éven vagyunk túl a covid miatt. A felkészülés jól sikerült, bár nagyon hiányoztak belőle a nemzetközi mérkőzések. A csapat hozzáállására és mentalitására nem volt panasz az egész őszi szezon során, külön említést érdemel, hogy öt, korosztályánál fiatalabb játékosnak is lehetőséget tudtunk adni. Voltak emlékezetes mérkőzések pozitív és negatív irányba is, amit ki lehet emelni az MTK elleni bajnoki, amit az utolsó percben fordított meg a társaság. A második félévben a rajt nem alakult túl jól, több rossz meccset is játszottunk, a támadózónában nem voltunk elég hatékonyak, és ez eredményekben is megmutatkozott. Gödörbe került a csapat, de ami pozitív és a csapat erősségét mutatja, hogy sikerült ebből kilábalni és egy jó sorozatot tudtunk produkálni. A bajnokság utolsó mérkőzései játékban és hozzáállásban jól alakultak, de eredményekkel ez nem párosult. Összességében úgy gondolom egy nagyon hasznos évet zártunk, ahol a gyerekek sokat léptek előre a játék minden elemében. Sok sikert kívánok nekik a következő szezonra!
A legtöbbet fejlődő játékos: Szlovák Áron
A legjobb mentalitású játékos: Szvétek Máté
U13
Vezetőedző: Evanics Martin
Pályaedző: Kozma Milán, majd Sánta Attila
Evanics Martin: – Úgy kezdtük a szezont, hogy kijelöltünk egy utat, amely mentén kisebb célokat határoztuk meg. A legfontosabb szempont a gyerekek fejlődése volt, amit a megfelelő játékpercekkel tudunk biztosítani. Mindenki volt kezdő és csere is, volt be- és lecserélve. Könnyen megértették, hogy ez a szezon arról szól, hogy a hiányosságainkat kijavítsuk és az erősségeinket még tovább fejlesszük! Minden játékosunk úgy léphet tovább a következő korosztályba, hogy több poszton kipróbálhatta magát. Maga a bajnokság lehetővé tette, hogy bátran kísérletezzünk és a tanultakat gyakorolhassuk. Jó mérkőzések jellemezték az egész szezont, amelyben remek egyéni teljesítményeket is láthattunk. Megmutatták a mérkőzéseken, hogy oroszlánként tudnak küzdeni és csapatként vívnak meg minden csatát! A bajnokságot az utolsó pillanatig vezettük, de a végén be kellett érnünk a második hellyel, az MTK mögött pontazonossággal, kevesebb rúgott góllal ezüstéremmel végeztünk. Szomorkodásra nincs okunk, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk a szezon során, amely szép jövőképet fest játékosainkról! Remek stábbal dolgozhattam együtt, Kozma Milán és Sánta Attila személyében két fiatal és sokra hivatott edzőt ismerhettem meg, mindketten hatással voltak a gyerekekre, könnyen megtalálták velük a közös hangot. Nagy segítségemre voltak az egész szezon során! Büszkék lehetünk a gyerekekre, mert törekedtek a kéréseink betartására, ahogy arra is, hogy hozzáadják a játékhoz az egyéniségüket! Köszönöm, hogy mindenki önmagát adta és nyitott volt a társai felé, hisz együtt a legerősebbek lehettek! Sok sikert kívánok az új szezonban a csapatnak, Milán és Attila bácsinak!
A legjobb mentalitású játékos: Schön Botond
A legtöbbet fejlődő játékos: Bogdán Martin
U12
Vezetőedző: Mihályi Tamás (aki egyben az U7-U11 korosztályok divízióvezetője)
Pályaedző: Máj Zoltán
Mihályi Tamás: – A szezon céljai között szerepelt, hogy tovább fejlesszük a csapaton belül az egyént és megismertessük a játékosokkal a 8+1-es és a 10+1-es játékrendszert. Az elsődleges célt sikerült elérnünk, mert az előző évben elméletben megismert alapelveket már sok esetben felismerték a pályán is. Azonban fiatal játékosokról lévén szó, még többször ismételni kell ezeket az elkövetkezendő szezonokban. Játékrendszereknél hiányérzetünk van, mert a szezon második felében nem tudtunk nagypályás edzőmérkőzéseket játszani, csak a felkészülés alatt volt néhány lehetőségünk megmérettetni magunkat 10+1-ben is, amik jól sikerültek, de összességében a célunkat nem tudtuk teljesíteni olyan mértékben, mint ahogy szerettük volna. További Sok sikert kívánunk a 2009-es korosztálynak az U13-as évhez.
Legjobb mentalitású játékos: Kayali Zalán
Legszorgalmasabb játékos: Oláh Kristóf
Legjobb góllövő: Varga Zalán Szilveszter
U11
Vezetőedző: Takács Richárd
Pályaedző: Paplanos Gellért
Takács Richárd: – Egy rendkívül jó egyéni képességekkel rendelkező csapattal vágtunk neki az évnek, amiben a legnagyobb változást az év felénél a 8+1-es játékra és nagyobb pályára való átállás jelentette. A cél egy olyan alkotói légkör megteremtése volt, ahol a gyerekek kibontakozhatnak, és a játék örömét mindig szem előtt tartva tudnak tovább fejlődni. A srácok a vártnál sokkal gyorsabban és jobban alkalmazkodtak a megnövekedett játéktérhez és létszámhoz. Hétről hétre látható volt a dinamikus fejlődés, mind egyéni, mind pedig csapatszinten. Az év során jobbnál jobb ellenfelekkel játszottunk az ország szinte minden pontjáról, illetve a mérkőzéseink nagy részében egy évvel idősebb játékosokból álló csapatokkal is találkoztunk, ezzel is nagyobb kihívás elé állítva magunkat. Jelenleg a tanulás aranykorában vannak a srácok, és azt gondolom, hogy ennek megfelelően sajátították el azt, amit az U11-es korosztályban kellett. Igazi győztes csapatot alkot ez a korosztály, ami sokra hivatott egyénekből áll. Számos győzelem, sokszor a korukat meghazudtolóan látványos játék, és persze néhány fájó vereség is van mögöttünk, ami mind a gyerekek fejlődését szolgálta, a játék tanulását és a jellemüket illetően is. Júliustól ezen az úton haladunk tovább.
Legtöbbet fejlődő játékos: Angyal Adrián Valentin
Legszorgalmasabb játékos: Mácsik Marcell
U10
Vezetőedző: Répás Béla
Répás Béla: – A programban heti négy edzés, melyek egyike után helyet kapott az egyéni képzés, mint külön foglalkozás, továbbá szinte minden hétvégén mérkőzés, vagy mérkőzések szerepeltek. A csapat a Bozsik Programban és a Dunamenti rendezvénysorozatban szerepelt folyamatosan, rendszeresnek mondhatók a hét közben, illetve a szabad hétvégéken megszervezett edzőmérkőzések. Bevezetésre kerültek a multifunkcionális edzések. Számítani lehetett rá, hogy az idei szezon más lesz, mint az előzőek, hiszen a márciusi „leállás” igencsak kizökkentett minden korosztályt a képzés ritmusából. Elmaradtak azok a mérkőzések, amik már nagyobb játéktéren kerültek volna megrendezésre, így az átállás 20x40 méteres játékterületről a 35x55 méteresre, sokkal több időt vett igénybe a jelen szezonból. Ez az eredményekben is megmutatkozott, és ezt sajnos nehezen kezelték a játékosok, szülők egyaránt, az előző évi jó szerepléshez képest. Sajnos a mögöttünk álló félévre a vírushelyzet rányomta a bélyegét, gondolok itt a nemzetközi mérkőzések, tornák elmaradására, a folyamatos bizonytalanságra. A kialakult helyzet ellenére próbáltunk minél több mérkőzést, programot biztosítani a csapat számára. A csapat létszáma 15+1 fő volt. A jelenlegi keretet 17 fő alkotja, a két új igazolás Rozgonyi Roland és Doszpod Ádám. Az első félévben a nagy lemaradás ellenére fejlődtek a fiúk, sajnos több hónap is szükséges volt a nagyobb területre való átállásra. A 4+1-es felállásról a 6+1-es felállási formára való átállás sem ment teljesen zökkenőmentesen, hiszen a más posztokon való játék is nagy kihívás elé állított a srácokat. Az edzések jó hangulatban zajlottak, viszont nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a játékosok motiválására, nehezen mozdulnak ki a komfortzónájukból, több esetben még a verseny jellegű gyakorlatok sem jelentenek megoldást. A félév során sok próbajátékos szerepelt a foglalkozásokon, többen rendszeresen is kaptak lehetőséget. Természetesen akadtak a félév során jó egyéni- illetve csapatteljesítmények is, melyek eredményekben is megmutatkoztak. A második félévben a befektetett munka meghozta a gyümölcsét, egyre több volt a jó teljesítmény, sokat fejlődtek a játékosok egyénileg és csapatként egyaránt.
A legjobb mentalitású játékos: Rozgonyi Roland
A legkreatívabb játékos: Molnár Máté
U9
Vezetőedző: Istók Ferenc
Istók Ferenc: – A korosztály jelenlegi létszáma 15 igazolt labdarúgó. Nyáron ketten érkeztek a csapatba, a téli átigazolásnál még ketten, illetve május végén egy játékos csatlakozott hozzánk. Távozó játékos az év közben nem volt. A csapatnál az alap technikai elemek fejlesztése mellett a korosztálynak megfelelő taktika elsajátítása volt a legfőbb célkitűzés. Fontos szerep jutott az egyéni képzésnek, mozgáskoordinációnak és a kognitív képességek fejlesztésének. Elindult a pre-akadémián a multimozgás program, amit a játékosok nagyon szerettek és élveztek. A játékosok az ősszel két Bozsik alközponti fesztiválon vettek részt az MLSZ szervezésében. Folytatódott Dunamenti Iskola Gyermek Liga torna sorozat, amin a csapat hibátlan teljesítménnyel szerepelt. Sajnos a pandémia közbeszólt, és a Bozsik tornákkal együtt felfüggesztették a tornasorozatot, illetve valamennyi korosztályos tornát töröltek. A kimaradt tornákat, kupákat meghívásos barátságos mérkőzésekkel pótoltuk, ahol az MFA régiós partner klubjait láttuk vendégül, illetve a kiemelt akadémiák korosztályos csapataival játszottunk. Nyáron a játékosok NBI-es, Magyar Kupa győztes Fehér Zsolt vezetőedző segítségével kezdték elsajátítani a futsal alapjait. Fontos tapasztalatokat, technikai-taktikai tudást szereztek az edzések által, ami nagyon sokszor visszaköszönt a játékukban. A játékosok fejlődése folyamatos, edzésmunkájuk, a labdarúgás iránti szeretetük példa értékű. Szeretik a kihívásokat, élvezik a játékot és könnyedén veszik az akadályokat. A csapat jó közösséget alkot, pályán kívül és belül egyaránt barátok.
Az év legtöbbet fejlődő játékosa: Karácsony Zoltán
A legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Szabó Ábel
U8:
Vezetőedző: Poszuk Balázs
Poszuk Balázs: – Nehezen indult a szezon a csapatnak, a karantén miatt hosszabbra nyúlt a pihenés, nagyon sok idő maradt ki a gyerekeknek egy különösen szenzitív időszakban. Lassan ment az összecsiszolódás és a lemaradás behozása, de egy-két hónap alatt ez sikerült, és azután robbanásszerűen elkezdtek fejlődni a gyerekek. Nagyon jót tesz nekik, hogy több edző is foglalkozik velük. Takács Dávid a technikai képzéssel, Kóródi Viktor a mozgáskoordinációval és az általános mozgáskultúrával, Horváth Csaba pedig az apró kapusokkal foglalkozott minden héten egy-egy edzésrészben. Ezen felül az első félévben a futsaltechnikákat tanított a játékosoknak Fehér Zsolt. A második félévben elkezdtük kialakítani a próbajátékosok Honvédhoz kötődését. Ebben nagy hátrány volt a szigorítás, hiszen abban a másfél-két hónapos időszakban ezek a kis futballisták nem látogathatták az edzéseinket. Egyértelműen ez volt a legnagyobb célkitűzés a csapat számára, hiszen a keretet fel kellett tölteni mind mennyiségben, mind pedig minőségben. Szerencsére ebben nagy segítségemre volt az egész pre-akadémia, illetve a partnercsapat-hálózat, élén Vatai Attilával. Ezekből a partneregyesületekből elég sok gyermeket sikerült megnéznünk és a Honvéd kötelékébe beillesztenünk. Összességében egy sikeres évet zárhattunk.
Az év legtöbbet fejlődő játékosa: Kókai Zsombor Maxim
Az év játékosa: Maráz Norbert






