Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Különleges helyszínen

Különleges helyszínen

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 09. 18. 20:28Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A továbbjutás a célja Balmazújvárosban a Nyíregyházával meccselő Honvédnak

Ha Balmazújváros, akkor Horváth Ferenc.

Vezetőedzőnk, a 2017/2018-as idényben irányította a Hajdú-Bihar megyei együttest, s bár végül búcsúztak az első osztálytól, emlékezetes szezont futott az újonc gárda.

„Számomra különleges időszak volt a balmazújvárosi – mondta Horváth Ferenc, akinek vasárnap a balmazújvárosi stadionban lesz jelenése a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-meccsen. – Emlékszem, nagyon nehezen fogadtam el a Balmazújváros ajánlatát, de utólag azt mondhatom, életem egyik legjobb döntése volt. Olyan futballszeretetet kaptam a játékosoktól, a szurkolóktól, a vezetőktől, ami ma már nem nagyon létezik Magyarországon, és ez engem nagyon feltöltött. Még akkor is, ha különböző okok miatt nem sikerült a bennmaradás, azonban tisztességgel helytálltunk, a szívemben a mai napig különleges dolog számomra a balmazújvárosi munka. Aki abban a csapatban pályára lépett, mindig az életét adta annak a kisvárosnak a sikeréért, akár odavalósi, akár légiós volt, mondhatjuk, hogy Balmazújváros különleges szigete volt a magyar labdarúgásnak. Számomra mindenképpen. Pozitív visszajelzéseket kaptunk azután, hogy csak az utolsó forduló utolsó pillanataiban dőltek el a dolgok, a szakma az év edzőjének választott, azt gondolom, megtettük, amit lehetett.“

Amit pedig Horváth Ferenc említett, mondván, a játékosok az életüket adták a Balmazújvárosért, nos, erre az attitűdre, nemcsak a Hortobágy mellett, hanem Budapest XIX. kerületében is maximálisan szükség van. Úgy a bajnokságban, ahogy vasárnap, a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-mérkőzésen!

„Nem lesz könnyű dolgunk, sőt, kifejezetten nehéz a sorsolásunk, hiszen riválisunk jól kezdte a szezont, az NB II élmezőnyében foglal helyet, de természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy első osztályú csapatként, a Honvéd címerével a mezünkön ki kell harcolnunk a továbbjutást – hangsúlyozta Horváth Ferenc. – A Magyar Kupa remek lehetőség arra, hogy trófeát szerezzünk, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra, de nem szeretnék ennyire előreszaladni, most csak a Nyíregyháza elleni mérkőzés és a legjobb 32 közé jutás számít. Felkészülünk a riválisunkból, tisztában vagyunk az erősségeivel, valamint azzal, hogyan tudnánk a mi erényeinket kidomborítani, mire van szükségünk a sikerhez. Természetesen szeretnénk jól játszani, de kupasorozatról beszélünk, a legfontosabb a továbbjutás. Mindegy, milyen módon, csak érjük el! Ahogy mondtam is, jó emlékek kötnek Balmazújvároshoz, szeretném, ha ez a vasárnapi mérkőzés után is így maradna.“

2021. 09. 18. 20:28Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések