A Honvéd II brusztos mérkőzésen kétszer is vezetést szerzett és végül három ponttal távozott Dabasról.
Az első félidő derekán Kerezsi Zalán volt eredményes, ezzel pedig minden tavaszi találkozón, amikor pályára lépett az NB III-ban, gólt is szerzett. Ellenfelünk a második felvonás legelején, a 47. percben egyenlített, azonban Kerezsi ismét betalált, ezzel szezonbeli kilencedik találatát jegyezte tehetségünk. A küzdelmes összecsapáson a kispestieknek sikerült megtartani az előnyt és 2–1-es sikert arattak.
Simon Miklós együttese számára kétmeccses hét következik, ugyanis szerdán Ceglédre, vasárnap pedig Monorra látogatnak a mieink.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 28. FORDULÓ
FC DABAS–BUDAPEST HONVÉD FC II 1–2 (0–1)
Dabas, Wellis Sportpark
V: Holczbauer Flórián (Kövér T., Molnár L.)
G: Németh Á. (47.) ill. Kerezsi (24., 50.)
Dabas: Hermány – Forgács, Márton D., Németh Á., Domokos, Erős, Kiss Á. (Hatvani, 78.), Dudás, Czili (Kovács P., a szünetben), Fritz (Csomós, 78.), Lévai (Puskás, 67.)
Vezetőedző: Fehér Ádám
Honvéd II: Berla – Polyák, Nyitrai, Tarcson (Njamculovic, 58.), Kerezsi (Feledy, 86.), Kárász, Nagy G. (Irimiás, 86.), Benczenleitner, Keresztes (Pukhtieiev, 63.), Banó-Szabó (Nagy S., 58.), Klemenz
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: – Elsősorban örülünk a győzelmünknek, mert végre meg tudtuk tartani a vezetést és felnőttesen lehoztunk egy nagyon brusztos mérkőzést. A második félidőben nem a szép játék volt előtérben, de jó, hogy a srácok ebbe is bele tudtak kóstolni és megállták a helyüket. Gratulálok a csapatnak a megérdemelt sikerhez.






