A rájátszás góllövőlistáját vezető Fábiánkovits István nélkül vágott neki a Haladás elleni mérkőzésnek U16-os együttesünk. A támadó helyébe ezúttal László Máté lépett, aki az 53. percig mesterhármast ért el, lényegében egymaga eldöntötte a találkozót. Természetesen három góljához szükség volt a csapattársak kiváló teljesítményére is, például Nagy Dávidéra, aki a 85. percben beállította a 4–0-s végeredményt.
Nagy Mihály gárdájának hatból hat a mérlege az A-csoportban, nem meglepő, hogy vezeti is a tabellát a kispesti alakulat.
U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 4–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Majoros Tamás (Belicza J., Balázs M.)
Gólszerző: László M. (9., 45., 53.), Nagy D. (85.)
Honvéd: Tóth B. – Nagy D., Bezzeg (Burger, 60.), Vojtko, Kis K. – Kalocsány, Menyhárt (Knolmár, 60.), Tóth L. (Mihály D., a szünetben), Átrok – Simon B. (Kruppai, 60.), László M. (Sebe, 60.)
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Egy hét alatt a harmadik mérkőzésünket játszottuk. Ennek ellenére magas szinten, nagy iramot diktálva teljesítettünk. Kiválóan oldottuk meg a zártan és mélyen védekező ellenfél kibontását. Látványos támadójátékot mutattunk a gólokon kívül sok helyzettel. A fejlődés következő szintje az, amikor az esélyességet a csapat érvényre tudja juttatni érett, türelmes, hatékony játékkal. Ezt a játékosok megmutatták, magas szinten teljesítettek, nagy dicséret jár érte.






