A harmadik hetét kezdi az NB III-as együttesünk is a „karantén-felkészülésnek", miután március közepén a járványügyi vészhelyzet miatt felfüggesztették a bajnokságokat és a csoportos tréningeket is. Czinkon Szabolcs edző szerint egyénileg is jól dolgoznak a játékosok, akiknek a szakmai stáb minden segítséget megad, hogy formában maradjanak az átmeneti időszakban is.
„Amikor két hete jött a hír, hogy felfüggeszti az MLSZ a bajnokságot, akkor az erőnléti edző kollégával közösen a lehető leggyorsabban igyekeztünk reagálni a szituációra – avatott be a részletekbe Czinkon Szabolcs. – Kidolgoztunk a játékosok számára egy heti tervet, ez alapján végzik a játékosok az egyéni edzésprogramot. A hangsúly nyilván a fizikális munkán van, kiegészítve stabilizációs, erősítő gyakorlatokkal, amikhez, ha szükséges, videókat is biztosítunk a játékosoknak. Hétfőtől szombatig tart a heti program, a vasárnap pedig pihenőnap.“
Ugyanakkor nemcsak a fizikális felkészítésre összpontosítanak az otthoni munka során.
„Adunk a játékosoknak minden héten elméleti feladatot is – árulta el Czinkon. – Az első két hétben ez konkrét mérkőzések elemzése volt, egy Bundesliga- és egy Serie A-meccset kellett a megadott szempontok alapján elemezniük a srácoknak. Ezeket az elemzéseket azután határidőre el kellett küldeniük e-mailben.“
Az elméleti feladatok mellett az egyéni tréningeket is számon kéri az edzői stáb a játékosokon, s ahogyan a feladatkiosztás, ez is az online térben történik.
„A játékosok edzéseit egy applikáción keresztül ellenőrizzük, amit az átálláskor mindenkinek le kellett tölteni a telefonjára, az elvégzett feladatokat ebbe a programba rögzíteniük kell – magyarázta Czinkon. – Így például futáskor látjuk a megtett távot, időtartamot, és ezekből az adatokból rögtön látszana, ha valaki nem megfelelően végezné a munkát.“
Ezzel azonban nincs probléma Czinkon Szabolcs szerint, a játékosok ugyanis remekül helyt álltak eddig a váratlan szituációban. „Becsületesen csinálják a melót. Mindent elküldenek időben, tartják a határidőket, le a kalappal előttük!“
Az edző azt is elárulta, hogy a csapat egészséges, de van sérülésből lábadozó játékos, aki a csapat számára előírt edzésmunka helyett egyénre szabott feladatokkal készül. Az munkát azonban a többiek számára is igyekeznek rugalmasan alakítani.
„Telefonon, e-mailben és messengeren is tartjuk a kapcsolatot a játékosokkal. Ha bárkinek bármilyen problémája adódik, mondjuk a kiszabott feladatot valamilyen oknál fogva nem tudja megoldani, akkor kidolgozzuk azt az egyéni programot, amivel ki tudja váltani a feladatot – magyarázta Czinkon. – Minden helyzetre igyekszünk gyorsan reagálni. Nyilván nem könnyű ez a szituáció, de próbáljuk szinten tartani a játékosokat, hogy amikor folytatni tudjuk a munkát, ne nulláról kelljen kezdenünk. Ez számukra is, de azt hiszem, mindannyiunk számára egy olyan élethelyzet, amiben meg kell tanulnunk alkalmazkodni a változásokhoz. A társadalmunk még nem került ilyen szituációba, az embereknek még meg kell tanulnia kezelni ezt az új helyzetet, meg kell találni a megfelelő hozzáállást.“






