Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legyen kispesti ünnep!

Legyen kispesti ünnep!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 08. 20. 15:55Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Győzni kell a Paks ellen, ez nem is lehet kérdés

Nemzeti ünnep után kispesti ünnep – legalábbis ebben bízunk a hétvége tekintetében, hogy az augusztus 20-i, államalapítást ünneplő nap után az augusztus 21. is ünnepnap lesz, amely Honvéd-sikerrel és kispesti tűzijátékkal jár majd szombat este.

„Nyerni kell, ez nem is kérdés” – jelentette ki Horváth Ferenc vezetőedző, mert bár még csak a negyedik kör következik az OTP Bank Ligában, s hosszú még a szezon, az eddigi két vereség és egy döntetlen után muszáj jönnie a 2021/2022-es idény első győzelmének.

Egyébként is, a sorminta szerint vereség és döntetlen után sikernek kéne következnie, amely egyben az új Bozsik Aréna első NB I-es Honvéd-győzelme lenne – szóval tényleg nyerni kell.

„Úgy érzem, hogy az Újpest elleni elindult valami, a második félidőben mutatott játék és akarat olyan volt, amit minden meccsen minimum hoznunk kell – hangsúlyozta Horváth Ferenc. – A Debrecennel szembeni első játékrész mellett ez a félidő volt az, amelyre azt mondhatjuk, hogy legalább ilyen időszakok kellenek a folytatásban is. Akarat, elszántság, koncentráció és persze a játék, mindre szükség van, miközben azon dolgozunk, hogy folyamatosan javuljunk, még jobban, stabilabban, hiba nélkül teljesítsünk. Természetesen megnéztük a Paks eddigi meccseit, nagyon jó a támadójátékuk, bátran futballoznak, ami magával hozza, hogy azért látjuk azt is, hol lehet megbontani a védelmüket, nekünk pedig ezeket a lehetőségeket kell kihasználnunk. Hátul stabilan, elöl pedig lendületesen és megfelelő agresszivitással kell futballozni. Fontos, hogy az ellenfélből felkészüljünk, a legfontosabb viszont, hogy magunkra odafigyeljünk. A saját játékunkra, a megbeszélt elemekre, ha ezek rendben lesznek, csapatként megyünk fel a pályára, akkor képesek lehetünk a győzelemre. Szeretnénk a szurkolókat három ponttal megajándékozni, miattuk is fontos lenne a siker, hiszen mindenhol ott vannak mögöttünk, ezt a bizalmat meg kell hálálnunk. Bárhonnan is nézzük tehát, egyértelmű a helyzet. Alakulhat bárhogy a meccs, mondhatunk bármit: valahogy meg kell szereznünk a győzelmet!”

2021. 08. 20. 15:55Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések