Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legyőztük a csoportelsőt!

Legyőztük a csoportelsőt!

Akadémia

Megjelenés: 2024. 05. 19. 21:48Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Öt perc alatt megfordította U17-es csapatunk a Sporting elleni mérkőzést

A Puskás-Suzuki-kupa harmadik csoportmérkőzésén az első két meccsét egyaránt megnyerő és gólt sem kapó portugál Sporting várt U17-es csapatunkra, amely a Panathinaikosszal és a Juventusszal is nagy csatát vívott, jó teljesítményt nyújtott, azonban mindkétszer egygólos vereséget szenvedett.

A találkozón már a nyolcadik percben előnybe került a Sporting, csakhogy a szervezetten, remek mentalitással futballozó együttesünk öt perc alatt fordítani tudott (Szelényi Márk és parádés szabadrúgásgólt szerző Petrók Viktor találatival), sőt a folytatásban is megtartottuk az előnyünket. A második félidőben a portugálok előtt több helyzet is adódott, de tudtak betalálni Lipóczi Benedek kapujába, így győzelemmel zártuk a csoportkört.

A Sporting ellen szerzett három pont a harmadik helyet érte a csoportban, hétfőn 13:00 órától az ötödik helyért játszhatunk.

Bene Ferenc: – Nem estünk össze a két vereség után, mindkét találkozón volt egy-egy nagyszerű félidőnk, az első játékrész volt az, amiben nem találtuk a ritmust és akkor kerekedett fölénk az ellenfél. Most ezen sikerült változtatni, de azt is tegyük hozzá, hogy a nemzetközi futball kimagasló szintű utánpótláscsapatai ellen játszunk és óriási fejlődésen megy keresztül az együttes, meccsről meccsre egyre jobban teljesítünk. A kvalitásokat tekintve hiába volt jobb a Sporting, szervezettséggel és nagyszerű mentalitással tudtok ezt kompenzálni. A mérkőzés bizonyos periódusaiban, labdakihozatalban és a támadásba való átmenetben is extra dolgokat produkáltunk, azzal a Sportinggal szemben, amely eddig gólt sem kapott és döntőt játszik a tornán.


PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
SPORTING CP (portugál)–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–2)

Felcsút, Puskás-pálya

V: Rúzs (Berényi, Rózsa)
G:  Rafael Melo (8.), ill. Szelényi (10.), Petrók (13.)

Honvéd: Lipóczi – Milicz, Botos, Bencsetler, Kecskés, Kovács B., Szabó Á., Gáspár, Petrók, Birtalan, Szelényi
Csere: Nyers, Nagy M., Polonkai, Szlovák
Vezetőedző: Bene Ferenc


2024. 05. 19. 21:48Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia