Lejátszotta első felkészülési mérkőzését csapatunk a törökországi edzőtáborban, ellenfelünk a koszovói élvonal listavezetője, az FC Drita volt.
Az első lehetőségre alig két percet kellett várni, ekkor az ellenfél térfelének a közepén szereztünk labdát, Farkas Balázs pedig mintegy tizenhét méterre a kaputól vállalkozott lövésre, de kevéssel a kapu jobb oldala mellé célzott. A folytatásban is többet zajlott a játék a koszovói kapu előtt és negyedóra elteltével az első kaput eltalált lövést is feljegyezhettük: egy kispesti bedobást követően a jobbösszekötő helyén helyezkedő Medgyeshez pattant a labda, aki kapásból jobbal tüzelt. A lövésnek szép íve volt, de Smakiri kapus kezében halt el a kísérlet. A Drita először a 22. percben jutott el a kapunk elé, akkor egy szöglet utáni lecsorgót Tusha tűzött Rácz kapujára, de az jócskán a jobb alsó mellé ment. Másfél perccel később szép jelentsor zajlott le a Drita tizenhatosán belül, Farkas két védő szorításában Medgyeshez passzolt, szélsőnk egy koszovóit megelőzött, hármat pedig kicselezett, lövésébe azonban Ovouka belelépett. A legveszélyesebb helyzetet a koszovóiak alakították ki, bő fél óra játék után Malipi próbálta átemelni a kifutó Ráczot és ugyan nem járt sikerrel, de a Ráczról lepattanót még Tusha begyűjtötte és egy igazítás után kapura is tudta lőni, azonban a labda Pauljevicsen felperdülve végül centikkel a kapu fölé szállt. Tíz perccel az első félidő vége előtt Bévárdi szabadrúgását Smakiri középre ütötte ki, Medgyes pedig tizennyolc méterre a kaputól újabb kapáslövésre szánta el magát, az életerős kísérlet ezúttal kevéssel kerülte el a bal alsót. A másik oldalon Tusha ezúttal a bal oldalról vette célba a rövid sarkot, de Rácz Gergő leért a lapos lövésre és szögletre mentett. Az első félidő intenzív játékot hozott és ennek egy kispesti gól lett a gyümölcse: Medgyes Zoltán a bal oldalon kevergetett, majd az átadása Bévárdit találta meg a túloldalon, aki kapásból középre emelte a labdát. Ezt még kifejelték a koszóviak, de a kipattanót begyűjtötte Sigér, aki egy lövőcselt követően estében vette be a Drita kapuját a jobb kapufa segítségével. A gól után ismét helyzetbe kerültünk, Pinte ballábas bombáját azonban fogta Smakiri.
Ahol abbahagytuk, ott folytattuk a szünet után: ezúttal Bévárdi Zsombor volt a főszereplő, aki a jobb szélről indult befelé, majd ballal gyönyörűen csavart a hosszúba. Akárcsak Sigérnek, úgy Bévárdinak is ez volt az első gólja kispesti szerelésben. Pár perccel később végleg eldönthettük volna a mérkőzést: Farkas, Sigér, Medgyes volt a labda útja, utóbbi egy lapos indítással Farkast hozta ziccerbe, de támadónk mellé gurított. Ezt követően Medgyes és Bévárdi is célba vették még a jobb alsót, de mindkét lövés célt tévesztett. Előbbit egy akció, utóbbit egy szabadrúgás előzte meg. A 70. percben többet is cserélt Feczkó Tamás, így az első csapatban bemutatkozhatott 20 éves támadónk, Hetyei Szilveszter, valamint új igazolásaink közül Csonka Bonifác is. Megyeri Gábornak az első csapatnál a mai volt az első mérkőzése ebben a szezonban és kellett is tőle egy bravúr, Ovouka kiszorított helyzetből leadott lövését spárgázta ki kapusunk. A mérkőzés utolsó perceire már nagy helyzet nem jutott, így kétgólos győzelemmel kezdtük a törökországi edzőtábort, melynek következő mérkőzésére szerdán (magyar idő szerint 15:30-tól) kerül sor a szerb élvonalban szereplő Jedinstvo ellen.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Side, Törökország
FC DRITA–BUDAPEST HONVÉD 0–2 (0–1)
FC Drita: Smakiri – Bytyqi, Ovouka, Sheji, Ramushi – Huruglica, Ibrahim, Pacolli – Tusha, Malipi, Azmeraj.
Csereként pályára lépett: Maloku, Zulfiu, Dabiqaj, Mesa, Behlali
Vezetőedző: Zekirija Ramadani.
Budapest Honvéd: Rácz G. (Megyeri G., 70.) – Pauljevics (Csonka, 70.), Szabó A. (Ene, 46.), Csontos (Pekár, 70.) – Bévárdi (Holman, 70.), Sigér (Szabó T., 70.), Somogyi (Szamosi, 70.), Hangya (Petrók, 46.) – Pinte (Keresztes, 46.), Farkas B. (Hetyei, 70.), Medgyes (Vernes, 70.).
Vezetőedző: Feczkó Tamás.
G: Sigér (43.), Bévárdi (49.)




