Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legyőztük az olaszokat!

Legyőztük az olaszokat!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 11. 16. 15:03Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Két Honvéd-MFA-játékos is szerepet kapott a korosztályos nemzeti csapatban

Idén utoljára lépett pályára U19-es válogatottunk, amely Olaszországgal játszott két edzőmérkőzést felkészülésként a tavaszi elitkörre. Az olaszok potenciális ellenfelek lehetnek az Európa-bajnokság selejtezőjének második szakaszában, melynek sorsolására december 9-én kerül sor, ezért is lehetett jó erőfelmérő a két meccs. Az első találkozót a Szusza Ferenc Stadionban rendezték meg, ahol a mieink 1–0-s vereséget szenvedtek, míg a második összecsapáson Telkiben 3–1-re nyert Tímár Krisztián együttese.

Két Honvéd-MFA játékos is meghívót kapott a keretbe, Benczenleitner Barna az első mérkőzésen 88 percet kapott, a másodikon pedig 59 percet játszott, és  kiosztott egy gólpasszt a vezetést jelentő magyar találat előtt. Kerezsi Zalán mindkét meccsen csereként lépett pályára, előbb 64. percben állt be, majd kispesti csapattársát, Benczenleitnert váltotta az 59. percben.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Olaszország 0–1 (0–0)

Magyarország–Olaszország 3–1 (1–0)

Magyar gólszerző: Horváth R. (34.), Redzic (53.), Németh D. (90+5. – tizenegyesből)

(fotó:mlsz.hu)

2021. 11. 16. 15:03Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia