Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magabiztos, megérdemelt

Magabiztos, megérdemelt

Akadémia

Megjelenés: 2021. 09. 14. 15:13Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Harmadik idei bajnokiját is megnyerte U17-es csapatunk

Kitűnően kezdődött U17-es csapatunk Haladás elleni bajnokija, három perccel a kezdés után már vezetett is a Honvéd-MFA Nagy Dávid találatának köszönhetően. A folytatásban is több helyzete volt a kispesti gárdának, de az első félidőben nem sikerült betalálni. Nem úgy a fordulás után, amikor Menyhárt Barnabás szerzett gólt, a 2–0-s előnyt pedig a lefújásig sikerült megtartani, magabiztos sikert aratott Takács László együttese. Külön öröm, hogy a diadalt hét, U16-os korú futballistával a keretben érték el fiataljaink.

U17-es csapatunk három forduló után hibátlan mérleggel rendelkezik, és vezeti a korosztályos bajnokságot.

U17-ES BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia Haladás 2–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Takács Ákos (Horváth R., Dombi O.)

Gólszerző: Nagy D. (3.), Menyhárt (50.)

Honvéd: Gyetván – Vojtko, Kaczvinszki (Simon B., 60.), Bezzeg, Átrok (Szabó B., 84.), Balogh Zs. (Knolmár, 60.), Nagy D., Braun, Tóth L. (Kruppai, 76.), Mihály B., Menyhárt (Palócz, 76.)
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első játékrész jól kezdődött számunkra, hiszen ismét sikerült előnybe kerülnünk, és voltak még további gólszerzési lehetőségeink. Ezután kicsit meddővé vált a fölényünk, nem tudtunk ellenfelünk mögé kerülni. A második félidőben továbbra is kontroll alatt tartottuk a meccset, újabb gólt szereztünk, viszont a mérkőzést lezáró harmadik találatot nem sikerült bevinni. Győzelmünk így is magabiztos és megérdemelt volt. Külön öröm, hogy hét, U16-os korosztályú játékos lépett pályára csapatunkban ezen a találkozón!

2021. 09. 14. 15:13Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia