Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magunkra kell koncentrálni

Magunkra kell koncentrálni

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 08. 14. 15:10Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az Újpest otthonában szerezné meg szezonbeli első sikerét a Honvéd

Bozsik, Hidegkuti, Szusza – a sorsolás úgy hozta, hogy hétvégéről hétvégére járhatja végig a Budapest Honvéd a magyar labdarúgás nagyjairól elnevezett fővárosi stadionokat, sőt a budapesti stadiontúrában nemcsak a névadók klasszisa jelenti a közös pontot, hanem az is, hogy a Bozsik Aréna építése alatt a Hidegkuti Nándorról elnevezett stadion mellett a Szusza Ferenc nevét viselő létesítmény is volt hazai pályája a csapatunknak.

A legendák nevét viselő nagycsapatok sorából ezúttal az Illovszky Stadion maradt ki, de érdekesség, hogy két szezonnal korábban ott fogadta az Újpest a mieinket, és akkor 3–2-re nyertünk. Sőt, az augusztus végén játszott találkozón aratta a Honvéd a szezonbeli első sikerét, s bizony nem lennénk szomorúak, ha most is megszületne végre az első győzelmünk.

„Nem is lehet más a célunk – jelentette ki határozottan Horváth Ferenc. – Nem számít, hogy otthon, vagy idegenben játszunk, nem számít, hogy ki az ellenfél, azért kell küzdenünk, hogy megnyerjük a meccset!”

Természetesen egyébként is a három pont megszerzése lenne a cél, mostani helyzetünkben viszont hatványozottan fontos a jó eredmény, hiszen a DVSC és az MTK elleni vereség után nagyon kellene már egy győzelem.

„Csalódottak vagyunk mindannyian a szezonkezdet miatt, nem erre számítottunk, nem tudtunk még pontot szerezni és a játékunkon is javítani kell, ennek szellemében dolgoztunk a héten – folytatta a Honvéd vezetőedzője. – Tudjuk, hogy a szurkolók is jobb rajtot reméltek és többet várnak a csapattól, teljes mértékben megértjük őket, mi is így vagyunk ezzel. Érezzük a nyomást, de ez része a labdarúgásnak, aki ezt nem bírja, az ne menjen profi futballistának! Kielemeztük az eddigi meccseinket, látjuk a hibákat és nem szabad ezeket újra elkövetni. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy az Újpestnek hétközben nemzetközi meccse volt, nem számít, hogy ki kap lehetőséget az ellenfélnél, vagy éppen nálunk, egy a fontos, hogy minden idegszálunkkal arra fókuszáljunk, hogy fegyelmezetten, csapatként, pontosan futballozzunk, mutassuk meg, hogy többre vagyunk annál képesek, mint amit az első két fordulóban, illetve az előző szezonban elértünk. A hét elején azt mondtam a srácoknak, hogy tizenegy olyan embert keresek, aki az életéért küzd a pályán – hiszek a csapatban és hiszem, hogy ezt be tudjuk bizonyítani!”

2021. 08. 14. 15:10Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések