Horvátország, Izland és Törökország korosztályos nemzeti csapatival vívott villámtornát Belvon Attilla U17-es együttese. Akadémiánkról öt játékos kapott meghívót a három találkozóra, ám csak Molnár Mátyás és Balogh Zsombor tudott a csapat segítségére lenni. Kaczvinszki Dominik, Simon Benedek és Tóth Levente végül sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a tornát.
1. forduló
Az első mérkőzésen Izlandot sikerült 4–2-re felülmúlni, Balogh Zsombor pedig a 69. percben szállt be a játékba. Mivel a torna másik mérkőzésén a törökök 2–2-es döntetlent játszottak a horvátokkal, az első kört követően rögtön az élen találtuk magunkat.
Magyarország–Izland 4–2 (3–2)
(Balogh Zsombor a 69. percben lépett pályára)
2. forduló
A második találkozón Horvátország legjobb U17-eseivel meccseltünk. Balogh Zsombor ezúttal kezdőként kapott lehetőséget, míg kapunkat Molnár Mátyás védte, nem is akárhogyan. Ifjú hálóőrünk a 7. percben büntetőt védett és a 36. percben is csak a tizenegyespontról tudtak betalálni neki déli szomszédaink. Sajnos a kiváló kapusteljesítmény ellenére sem sikerült megőrizni a vezetést, a 90. percben alakult ki a 2–2-es végeredmény.
Magyarország–Horvátország 2–2 (1–1)
(Molnár Mátyás végig védte a találkozót, Balogh Zsombort a 62. percben cserélték le.)
3. forduló
A harmadik körre így négy ponttal fordult együttesünk, a képlet pedig egyszerű volt, ha győzünk a török válogatott ellen, akkor megnyerjük a villámtornát. Molnár Mátyás ezúttal egy félidőn át védte válogatottunk kapuját, a második játékrészre állt be. Balogh Zsombornak kevesebb idő, de annál fontosabb szerep jutott. Fiatal játékosunk a 82. percben lépett pályára, két perccel később pedig a mérkőzést és egyben a tornát eldöntő gólt szerezte. A 3–2-es győzelemmel U17-es korosztályos válogatottunk hét ponttal végzett az élen és nyerte meg a Telki Kupát.
Külön dicsőség, hogy a torna legjobb kapusának Molnár Mátyást választották.
Magyarország–Törökország 3–2 (0–0)
(Molnár Mátyás a szünetben állt be, Balogh Zsombor a 82. percben lépett pályára.)
(fotó: mlsz.hu)






