A hétfői felmérések után vezetőedzőnk, Maurizio Jacobacci megtartotta első edzését. Szakvezetőnk kiemelte, a legfontosabb, hogy sérülésmentesen teljen a nyári felkészülés, játékosaink pedig jó formában vághassanak neki a bajnokságnak. Csapatkapitányunk, Hangya Szilveszter elmondása szerint már mindenki izgatottan várja a szezon kezdetét.
„Az előző idény nagyon fárasztó és kimerítő volt, mind testileg, mind szellemileg, ezért igyekeztem minél több időt tölteni a családommal. Ugyanakkor már vártam, hogy újra találkozzunk a srácokkal, és nekivágjunk az új szezonnak. Egy osztállyal feljebb kerültünk, mindenki izgatottan várja a közös munkát. Pozitív érzéseim vannak a szezonnal kapcsolatban, szeretnénk megragadni az esélyt, és minél tovább az első osztályban szerepelni.”
Újonnan érkező labdarúgónk, Deian Boldor hasonlóan vélekedett. A rutinos román középhátvéd az előző idényben bajnoki címet ünnepelhetett az ETO FC Győr csapatával, éppen ezért reméli, hogy az elmúlt években megszerzett tapasztalatait a Honvédnál is kamatoztathatja majd.
„Őszintén szólva már nagyon vártam az első napot, talán túlságosan is. Szerettem volna találkozni a srácokkal, együtt tölteni egy kis időt, és jobban megismerni őket. Emellett kíváncsi voltam az edzőközpontra is, amely valóban lenyűgöző. Minden adott ahhoz, hogy keményen dolgozzunk, csapatként fejlődjünk és folyamatosan tanuljunk. A célom, hogy minél jobb eredményeket érjünk el és úgy segítsem a csapatot, ahogy csak tudom.”





