A Feröer-szigetekkel és Grúziával egy csoportba sorsolt görög együttes jó formában várhatja a találkozót: három győzelemmel vezeti selejtezőcsoportját, így már matematikailag is biztosította feljutását a B divízióba. A csapatok a csoportkörben oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, a görögök március elején hazai pályán háromgólos győzelmet arattak a grúzok ellen.
A 2025-ös UEFA Női Nemzetek Ligája eredményei határozták meg a 2027-es világbajnokság európai selejtezőrendszerének ligabeosztását, a csoport végeredménye pedig a feljutásról, illetve a további besorolásokról dönt.
„Örömmel fogadtam a válogatott meghívót erre az összetartásra. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a nemzeti csapat tagja lehetek és képviselhetem az országomat. Eddig 39 alkalommal léphettem pályára a válogatottban, és minden egyes alkalom, amikor magamra ölthetem a címeres mezt, nagyon sokat jelent számomra. Szeretnénk megnyerni a Grúzia elleni mérkőzést, és négyből négy győzelemmel zárni a sorozatot. Teljes mértékben a találkozóra koncentrálunk, és mindent meg fogunk tenni a jó eredmény elérése érdekében” – mondta játékosunk a válogatott összetartás előtt.
Gratulálunk játékosunknak, és sok sikert kívánunk!






