Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Még egy ok az örömre

Még egy ok az örömre

Akadémia

Megjelenés: 2022. 07. 26. 15:24Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Az U17 is megmérkőzött a Slovan Bratislavával

U16-os csapatunkhoz hasonlóan U17-es korosztályos együttesünk is a Slovan Bratislava ellen lépett pályára a hétvégén nemzetközi felkészülési mérkőzésen. A nyári melegben vívott találkozón csapatunk két gólt szerezve tudott nyerni.

Takács László: – Fontos, hogy a gyerekek minél több nemzetközi mérkőzést játszhassanak ebben az időszakban. Örülünk, hogy már elsőre egy ilyen erős ellenfél ellen léphettünk pályára. Két elvárásunk volt a mérkőzést illetően a csapattal szemben, egyik a hozzáállással kapcsolatos, a másik pedig, hogy bátran, kezdeményezően focizzunk. Ez maradéktalanul megvalósult, mellette több jó egyéni teljesítmény is volt a csapaton belül.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SLOVAN BRATISLAVA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–2
G.: Sebestyén, Hancz

Honvéd-MFA: Tompa – Kiatipisz, Czenky, Szabó Á., Csorba N., Botos Gy., Nagy M.,  Dorogi, Szabó B., Szlovák, Sebestyén
Csere: Tóth K., Csorba D., Kövér, Palócz, Oross-K., Hancz
Vezetőedző: Takács László

2022. 07. 26. 15:24Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia