Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megvan az első!

Megvan az első!

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 08. 22. 00:45Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Hátrányból fordított csapatunk és 2–1-re nyert a Vasas vendégeként

Vasárnap este immár ötödik alkalommal léptünk pályára az új Illovszky Rudolf Stadionban, viszont először játszottunk itt a piros-kékekkel, ugyanis a létesítmény átadása óta a Vasas az NB II-ben szerepelt, nyáron viszont visszajutotta a gárda, így jöhetett itt az első Vasas–Honvéd.

Az elmúlt három esztendőben egyébként Európa-liga, OTP Bank Liga és Magyar Kupa-mérkőzésen is szerepeltünk a Fáy utcában, a litván Zalgiris Vilniust 3–1-re, a Haladást 1–0-ra vertük pályaválasztóként, míg az Újpest ellen vendégként nyertünk 3–2-re, érdekesség, a 2019–2020-as idényben négy vereség után az volt a szezonbeli első győzelmünk. (A képet egyedül a Kisvárdával vívott bajnoki rontja el, amelyen 5–1-re kaptunk ki, majd a koronavírus miatt félbeszakadt a bajnokság.)

A most futó szezonban az ötödik helyett a negyedik fordulóban látogattunk Angyalföldre, és akkor is gyorsan előnybe került a házigazda. Akkor a most már vasasos Feczesin Róbert talált a hálóba, ezúttal pedig Hidi Patrik volt eredményes: a Baráth Botond eltiltása miatt belső védőként szereplő korábbi játékosunk kétszer is kapura csavarta a szögletet, Szappanos Péter mindkétszer hárított, a második után azonban visszakerült a labda Hidihez, a jobb alsó sarok felé tartó távoli lövése után pedig vetődő kapusunk kezéről a bal alsóba pattant a labda.

Szűk három éve nemcsak a vezető gól, hanem a kispesti egyenlítés is hamar következett, és bár kicsit később, de ezúttal sem maradt el. A 33. percben Kocsis Dominik beadása után Dombó kapus kezei közül csúszott ki a labda, amelyre Zsótér Donát csapott le, majd átadását Richie Ennin váltotta gólra, megszerezve ezzel első honvédos találatát!

A hajrában még Zsótér Donát lövései jelentettek veszélyt Dombó kapujára, míg a mi oldalunkon a sorfalban akadt el egy angyalföldi szabadrúgás, de a szünetig már nem változott az eredmény.

Ahogyan az edzők sem változtattak, sőt az időjárás is tartotta magát a „skót“ körülményekhez, így a szakadó esőben ugyanaz a 22 játékos folytatta, aki egy órával korábban elkezdte. Nem véletlenül jegyezte meg Tam Courts szombaton az időjárás miatt viharosnak ígérkező edzés kapcsán, hogy Skóciából jött, neki ez nem jelenthet gondot.

A térfélcserét követően kispesti kísérletet jegyezhettünk fel elsőként, Zsótér átadását fejelte mellé Nenad Lukic, majd Hidi Patrik szöglete után Lazar Cirkovic mentett Holender Filip elől. Tíz perccel és három cserével (ebből kettő nálunk volt, Kocsis Dominik és Szabó Alex helyett érkezett a Vidar Jónsson, Albi Doka páros) később ismét Holender veszélyeztetett, előbb a középre passzolt labdája után tisztázott remek becsúszással Herdi Prenga, majd a kilépő Szappanos Péterben akadt el a korábbi kispesti gólkirály helyzete.

Ebben az időszakban többet támadott a Vasas, így viszont nagyobb terület nyílt a mieink előtt, amit remekül is használtunk ki, és egy remek Zsótér Donát, Richie Ennin, Nenad Lukic kontra végén szerb támadónk csodálatos gólt ragasztott a jobb felső sarokba!

Nenad Lukic ráadásul a Kispest-tábor előtt talált a hálóba, szurkolóink pedig ezúttal is remek hangulatot teremtettek, s noha ezúttal nem mi voltunk a pályaválasztók, otthon érezhettük magunkat.

A hajrára hármat cserélt a Vasas és továbbra is a piros-kékek birtokolták többet a labdát, jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, de védelmünk stabilan állt a lábán. Az utolsó tíz percre Nikola Mitrovic váltotta Christian Gomist, csapatunk pedig hősiesen küzdött, ha kellett, tartotta a labdát, ha kellett, akkor előrevágta, hogy legyen idő rendeződni és felkészülni az újabb piros-kék támadásra. A végén még érkezett Boubacar Traoré, no meg öt plusz egy perc hosszabbítás, és a hibátlan Honvéd-védekezés, majd Bognár Tamás hármat fújt a sípjába – megszereztük a szezon, valamint Tam Courst vezetőedző első sikerét!

A lefújást követő ünneplés pedig felidézte bennünk a már említett Újpest elleni sikert, a felszabadult öröm sokat adhat a folytatásra, amihez kell is az erő és az önbizalom, hiszen nyolc nap alatt három meccs vár majd a társaságra – csak halkan tesszük hozzá, 2019-ben a győzelmet követő nyolc meccsen hatszor nyertünk…

OTP BANK LIGA, 4. FORDULÓ

VASAS FC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–1)

Illovszky Rudolf Stadion, 2966 néző

V: Bognár Tamás (Kóbor P., Szert B.)

G: Hidi (11.), ill. Ennin (33.), Lukic (65.)

S: Gomis (46.), Bocskay (77.), Lukic (86.), Ennin (94.)

Vasas: Dombó – Szivacski, Otigba, Hidi, Silye – Berecz, Márkvárt (Géresi, 72.) – Hinora (Szalai J., 83.), Szilágyi Sz., Radó (Ihrig-Farkas, 56.) – Holender (Cipf, 72.)

Vezetőedző: Kuttor Attila

Honvéd: Szappanos – Szabó A. (Doka, 52.), Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Gomis (Mitrovic, 82.) – Zsótér – Kocsis D. (Jónsson, 52.), Lukic (Traoré, 89.), Ennin

Vezetőedző: Tam Courts

2022. 08. 22. 00:45Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések