Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mélypont után talpra állás

Mélypont után talpra állás

Akadémia

Megjelenés: 2022. 12. 13. 12:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Egy ponttal vonul a szünetre Mihályi Tamás csapata

A dobogó harmadik fokán tölti a telet U14-es akadémiai csapatunk, hiszen Kispesten egy pontot szereztünk a listavezető DVSC ellen. Bár a vendégek a félidő vége előtt megszerezték a vezető gólt, de öt perccel a beállását követően Schwarcz Máté egyenlített, az eredmény pedig nem változott a lefújásig, így 14 forduló alatt 25 pontot gyűjtöttek a fiatalok.

Mihályi Tamás: – Két ellentétes félidőt láttunk a mérkőzésen. Az első játékrész a szezon legrosszabb teljesítménye volt, míg a második sokkal jobban sikerült, ahol már láttunk kiemelkedő egyéni teljesítményeket is, ennek hála tudtunk egalizálni. Gratulálok a srácoknak az egész félévhez, megérdemlik a pihenést!

U14 KIEMELT BAJNOKSÁG, 14. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–DVSC 1–1 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Király Szilveszter (Fekete, Reszler)
G: 
Schwarcz (45.) ill. Vincze (39.)

Honvéd-MFA: Jakab (Vas, 71) – Martin, Russnák (Varga-Sós, 61.), Csörgő, Varga K. (Ebenspanger, 71.), Érsek (Szőke, a szünetben), Schmél (Csákány, a szünetben), Acsai, Bogdán (Schwarcz, a szünetben), Kayali, (Sütő, a szünetben), Kobela
Vezetőedző: 
Mihályi Tamás

2022. 12. 13. 12:14Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia