Kispesten kezdődött el a női bajnokság 2024/2025-ös kiírása, a Simple Női Liga 1. fordulójának (időrendben) első mérkőzésén az első osztályba feljutó csapatunk a Kész-St. Mihály-Szeged együttesét fogadta.
A találkozón gyakorlatilag végig a mieink domináltak, többet birtokoltuk a labdát, több helyzetünk is volt, ráadásul a nyáron igazolt Csuhai Vivien révén már a nyolcadik percben megszereztük a vezetést.
A vendégek a 35. percben egyenlíteni tudtak, de a folytatásban is a Honvéd irányította a mérkőzést és a fordulás után sem változott a játék képe. A mieink támadtak, a Szeged pedig fegyelmezetten védekezett és türelmesen várt az esetlegesen adódó lehetőségre. Ez sajnos a hajrában el is jött, a 79. percben ismét betalált a vendégcsapat, s mint később kiderült, a győztes gólt is megszerezte ezzel.
Csapatunk becsülettel helytállt első NB I-es mérkőzésén, bizonyította, hogy helye van az első osztályban, viszont az is hozzátartozik a képhez, hogy nyugodtan, kevesebb hibával kell futballozni és akkor lehetünk sikeresek.
Martin Masaryk: „Gratulálok a Szegednek a győzelemhez és köszönöm a lányoknak a pályán nyújtott teljesítményt, elismerésem a csapatomnak, végig alázatosan futballoztunk. Tudjuk, hogy újoncok vagyunk az első osztályban, ennek megfelelően még tapasztalatot kell gyűjtenünk és mindig magunkra kell koncentrálnunk. Beszélhetnék másról is, de felesleges lenne és magamnak se tennék jót vele, a legfontosabb, hogy kielemezzük a hibákat és a saját feladatunkra fókuszáljunk. Dolgozunk tovább és hiszem, hogy egyre jobbak leszünk."
Női együttesünk a következő fordulóban, egy hét múlva az MTK vendégeként lép pályára.
SIMPLE NŐI LIGA, 2024/2025, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–KÉSZ-ST. MIHÁLY-SZEGED 1–2 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Molnár-Sáska Zsófia Eszter (Nyeste L., Jávorka E.)
G: Csuhai (8.), ill. Balázs (35.), Sovány (79.)
Honvéd: Pasar – Silva, Morris, Csuhai, Kós, Sipőcz, Josy, Hreljam Nádudvari, Váradi, Hajpál (Katona, 72.)
Vezetőedző: Martin Masaryk
Szeged: Aradi – Marjanovic, Kránicz, Futaki (Sajti, 81.), Horváth L. (Sovány, a szünetben), Koszo, Petrovic (Nagy L., 81.), Szabó D., Juhász E. (Farkas N., 81.), Malesevic, Balázs (Simonovic, a szünetben)
Vezetőedző: Major László




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)