Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenre fel kell készülni

Mindenre fel kell készülni

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 12. 02. 18:07Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Masszív, rutinos rivális lesz az ellenfelünk vasárnap

„Mindenre fel kell készülnünk, minden stílusra, minden eshetőségre, hogy ne érhessen minket meglepetés. Nem tudhatjuk, hogy az új edző mit fog változtatni a csapaton, ezért is kell felkészültnek lennünk és meg kell oldalunk a ránk váró feladatot – mondta Csertői Aurél annak kapcsán, hogy hétvégi ellenfelünk, a BVSC-Zugló csütörtökön nevezte ki Szekeres Tamást vezetőedzőnek, miközben szakvezetőnk már a harmadik Honvéd-meccsére készült a héten. – Mindig vannak nehézségek, eddig is sok sérültünk volt, most pedig Kálnoki-Kis Dávid is csatlakozott a hiányzókhoz. Szegény embert az ág is húzza, de nincs idő a nyafogásra, két mérkőzés még hátra az évből, ezeken hat pontot szeretnénk szerezni.“

A hiányzók kapcsán Csertői Aurél megjegyezte, sok sérülés volt az utóbbi időben a csapatnál, ezen is szeretnének változtatni, javítani, mivel ezek arra is visszavehetőek, hogy az előző idényben többen is kevés időt töltöttek a pályán, most pedig jóval nagyobb volt a terhelés, így pedig elkerülhetetlen egy-egy sérülés.

„Patikamérlegen mérünk mindent, januártól, ez talán kevésbé nehezít majd a dolgunkat, azonban ahogy említette, a két idei mérkőzést be kell húzni – hangsúlyozta vezetőedzőnk, aki az Ajka és a Gyirmót elleni meccsre, illetve a BVSC-re is kitért. – Más volt a Gyirmóttal vívott meccsünk, mint az Ajkával szembeni, a Gyirmót ellen sokkal jobban játszottunk. Egyéni hibából kaptunk gólt és a csapat az egyenlítés után az utolsó húsz percben is mindent megtett, hogy megnyerjük a mérkőzést, nyomtunk, helyzeteket alakítottunk ki. A csapatban benne van, hogy nyomást tud gyakorolni idegenben egy erős ellenfélre, ami azt is jelenti, hogy van bennük spiritusz, mentálisan vannak erősségeink. Ami a BVSC-t illeti, több mint ezer NB I-es meccs áll majd velünk szemben, komoly első osztályú rutinnal bíró játékosai vannak a BVSC-nek és az NB II-ben látjuk, hogy szoros meccseket játszanak, masszív együttesről beszélünk. Eközben nekünk nincs annyi pontunk, amit terveztünk, ezért is mondhatjuk, hogy hatpontos meccs számunkra a vasárnapi, amelyen maximumot kell nyújtani a győzelemhez!“

2023. 12. 02. 18:07Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat