Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindent átbeszéltek

Mindent átbeszéltek

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Klausz László helyettesíti Bódog Tamást Felcsúton

Ahogyan arról beszámoltunk, Bódog Tamás távollétében Klausz László meccsel majd a PAFC elleni bajnokin, így asszisztens edzőnk és a felcsútiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt nyilatkozott a találkozó kapcsán.

Klausz László: „Ugyanúgy készülünk, ahogyan eddig. Sajnálatos, hogy Tamás nem lehet velünk, de töviről hegyire átbeszéltünk mindent, továbbítottam ezt a csapat felé is, ha az edzésekből indulok ki nem lehet gond a hozzáállással sem, felkészültünk mindenre. Modelleztünk különböző szituációkat, hogy bármi történik, arra legyen tervünk, tudjuk, hogyan reagáljunk az adódó helyzetekre. Szeretném ha a csapat az elmúlt hetekben látott arcát mutatná, hiszen jó pár mérkőzés óta láthatjuk, hogy az ellenfelek nagyon nehezen tudnak gólszerzési lehetőséget kialakítani, és ha emellett a támadások során gólt, gólokat tudunk szerezni, akkor eredményesek lehetünk.”

Hornyák Zsolt: „A Honvéd nagyszerű csapat, komoly hagyományokkal és minőségi játékoskerettel. Legutóbb még Pisont István irányította őket, amikor velük játszottunk, s már akkor is erős, szervezett csapat benyomását keltették. Jelenleg közvetlenül mögöttünk állnak a tabellán, de ezzel nem foglalkozunk, sokkal inkább azzal, hogyan készüljünk fel úgy a találkozóra, hogy kiérdemeljük azt, hogy a szerencse ezúttal a mi oldalunkra álljon. Kemény, férfias küzdelemre számítok, amelyen az dönthet, hogy az éles helyzetekben ki tud jobban koncentrálni, mert egy pillanatnyi kihagyás is elég ahhoz, hogy gólt kapj, vagy hátrányba kerülj. Igyekszünk komolyan, korrektül felkészülni a találkozóra, amelyen végre győzelemmel szeretnénk kedveskedni a szurkolóinknak."

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések