Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minél több játékpercet szeretne

Minél több játékpercet szeretne

Akadémia

Megjelenés: 2022. 02. 26. 14:13Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Keresztes Noel kényszerpihenőjéből visszatérve segítene a második csapatnak

Bár nehezen kezdődött a tavaszi szezon második csapatunk számára, a fiatalok folyamatos beépítése mellett mindenképpen pozitívum, hogy Keresztel Noel visszatért a térdsérülését követően. Korosztályos válogatott tehetségünk 17 éves korára már vezéregyénisége lett a Honvéd II-nek, 32 NB III-as bajnoki van a háta mögött, szerepelt az első csapatban az NB I-ben és a Magyar Kupában is, ez a tapasztalat pedig a társaknak is hasznos lehet.

„A taktikai részt természetesen Simon Miklós vezetőedzőnk mondja el, de a pályán belül megosztjuk egymással észrevételeinket – avatott be minket Keresztes Noel, aki szívesen elmondja tapasztalatait a társaknak. – Igyekszem segíteni egy-két jó tanáccsal azokat, akik most ismerkednek meg a felnőttfutballal, mert én már szerencsére másfél éve tagja vagyok a Felnőttprogramnak, emiatt rutinosabbnak számítok a keretben. A fizikai fejlődést gondolom az egyik legfontosabbnak, hiszen abban van talán az egyik legnagyobb különbség az ififocihoz képest.”

Teljesítményben viszont nem vár változást Keresztes és az őszi produktumot szeretné tavaszra is átmenteni, előbb azonban újra százszázalékos állapotban játszana. A télen a bajnoki szünettel együtt ő is kényszerpihenőre vonult, ugyanis térdsérülést szenvedett, ami miatt lemaradt a szezon első felének utolsó két fordulójáról, majd a tavaszi idény eddigi két meccsén egy-egy félidőt kapott Simon Miklóstól.

„Volt egy hosszabb kihagyásom, amiből most tértem vissza – számolt be sérülés utáni visszatéréséről középpályásunk. – Szeretnék minél több játékpercet magamnak, hogy formába lendülhessek és segíthessem a csapatot. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk az első félévben, a másodikban ezt folytatnánk, ami sajnos eddig nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük, de azon vagyunk, hogy ez megváltozzon és akár már hétvégén nyerjünk.”

Vasárnap a Hódmezővásárhely látogat Kispestre, a két együttes első mérkőzésén a mieink 3–1-re győztek, a két meccsben az egyezés pedig, hogy mindkettőt egy Szekszárd elleni vereség előzött meg, így reménykedhetünk abban, hogy hasonló kimenetelű lesz a vasárnapi találkozó is, mint az augusztusi. A csongrádi csapat jelenleg 10. helyen áll a tabellán, 40 kapott góljánál csak a bajnokság utolsó öt helyezettje könyvelhetett el többet.

„Nehéz összecsapás volt a nyári, hasonlóra számítok hétvégén is – mondta Keresztes Noel. – Fizikailag nagyon erős a Hódmezővásárhely, erre fel kell készülnünk, de igyekszünk a saját akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre és az edzéseken tanultakat megvalósítani a mérkőzésen is, ezzel pedig sikeresek lehetünk.”

 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 23. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Hódmezővásárhelyi FC

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Február 27., vasárnap, 11:00

V: Takács Ákos

2022. 02. 26. 14:13Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia