Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Motivált, céltudatos foci

Motivált, céltudatos foci

Akadémia

Megjelenés: 2021. 08. 16. 19:37Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

U16-os csapatunk fölényes sikert aratott

Utánpótláscsapataink számára javában zajlik a felkészülés, melynek keretében U16-os együttesünk a Monor SE eggyel idősebb korosztályát látta vendégül. A korkülönbség ellenére fiataljaink nagyszerű teljesítményt nyújtottak, és 2–0-s első félidőt követően további hat gólt szereztek, így fölényes sikert arattak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA U16–Monor SE U17 8–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Gólszerző: Birtalan 2, Magyar, Szlovák, Szamosi Á., Dorohii, Csorba D., Kerezsi M.

Honvéd: Molnár M. (Tóth K.) – Kiatipisz (Csorba D.), Szvétek, Csorba N., Kövér (Bencsetler), Szamosi Á. (Botos), Magyar (Kerezsi M.), Szabó B., Birtalan (Giuliani), Szlovák (Csákány), Dorohii
Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: – Az elmúlt hetekben kitűzött célok megvalósításának rendeltük alá a mérkőzést. Javítanivaló még akad bőven, de a játékosok végig motivált és céltudatos focit játszottak, ami a jó játék mellett az eredményben is megmutatkozott. Szép gólokat szereztünk, a fiatalok pedig több esetben is érett megoldásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Ezúton is szeretném megköszönni Vatai Attila régióvezetőnknek és a Monor csapatának, hogy elfogadták meghívásunkat, sok sikert kívánunk nekik!

2021. 08. 16. 19:37Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia