Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nagybetűs csapat”

„Nagybetűs csapat”

Akadémia

Megjelenés: 2023. 05. 25. 18:17Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

Szamosi Tamással, második keretünk vezetőedzőjével foglaltuk össze a 2022/2023-as szezont

A PTE-PEAC elleni 0–0-s bajnoki mérkőzés lefújásával lezárult az NB III Közép csoportjának kiírása is, mely sorozatban az ötödik helyen végzett a Budapest Honvéd II. Második csapatunk 34 forduló alatt 58 pontot szerzett, a mérkőzéseinek felét megnyerte, 51 rúgott és 46 kapott gólja volt. Az idényt a tavaly nyáron kinevezett szakvezetőnkkel, Szamosi Tamással foglaltuk össze a kezdetektől az egészen szép lezárásig.

Hogyan értékelnéd csapatunk 2022/2023-as szezonját?
Abszolút sikertörténet! Annyiban különlegesebb a második csapat felépítése, hogy a legfontosabb esetünkben, hogy hidat képezzünk a felnőtt és az utánpótlásfutball között. Sok a jövés-menés, gyorsan változnak a dolgok, így a keret kialakítása nagy nehézség volt a nyári felkészülést megelőzően, de azért is mondtam, hogy sikersztori a miénk, mert egy piszkosul fiatal, jó felfogású gárdával tudtunk egyszerre eredményesek és produktívak lenni, a Honvéd javát szolgálni.

Nemcsak nyáron, hanem a téli szünet alatt is átalakult a társaság, volt, aki tavasszal már inkább az első csapattal edzett és távozók is akadtak, köztük a házi gólkirály, a 10 gólos Németh Barnabás is. Ez is egy újabb kihívás volt?
Igen, de egyben jó visszajelzés és nem panaszkodhatok, mert nekünk ez a feladatunk. Ha nem került volna fel egyetlen játékos sem az első keretbe, vagy erősebb csapatokba az azt jelentette volna, hogy nem végezzük jól a munkánkat. Nagy öröm, hogy az első keretben is számítottak a tehetségekre és az is siker, hogy a csapatkapitány Németh Barni, vagy a Mosonmagyaróvárra kikölcsönzött Maksym Pukhtieiev megérett egy újabb kihívásra. Bár a tavaszt két vereséggel kezdtük, utána a hátralevő 13 mérkőzésen egyedül az ESMTK-tól kaptunk ki, úgy érzem, sikerült összetennünk egy ütőképes gárdát a téli felkészülést követően, aminek a lendülete egészen mostanáig ki is tartott.

Első idényed volt ez a felnőttfutballban vezetőedzőként. Személyesen milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ez alatt az idő alatt?
Nagy feladatot kaptam a múlt nyáron, de nagyon élveztem a munkát. A Honvédnál egyáltalán csak dolgozni rang és kiváltság, ez főképp igaz, ha vezetőedző vagy. Sok mindennel gyarapodtam az elmúlt egy év alatt, emberileg és szakmailag egyaránt, remélem, hogy nekem is legalább ennyit sikerült adnom.

Ha már megemlítetted, mit kaptak a játékosaid tőled?
Könnyű dolgom volt ilyen téren, mert fiatalon én is Kispesten nevelkedtem. Sok mindent átéltem, amit ők is, és nem engedtem meg, hogy elkövessék azokat a hibákat, amelyeket én. Figyeltem a srácokra, még úgy is, hogy rengetegen megfordultak a csapatnál. Egyetlen alapelvem volt a kezdetektől, minden játékosnak – még ha közhely is – maximális odaadással kell viseltetnie a címer iránt, és éreznie a súlyát, ha felveszi a Budapest Honvéd mezét.

Második csapatunk legjei:

Legtöbb gól: Németh Barnabás (10)
Legtöbb gólpassz: Benkő László és Krajcsovics Ábel (3)
Legtöbb pályára lépés: Feledy Balázs (23)
Legtöbb játékperc: Kocsis Gergely (1623)
Legtöbb gól nélküli mérkőzés kapusként: Gyetván Márk (3)


Hogyan írnád le a csapatodat?
Ők a nagybetűs csapat. Rengeteg dolgot éltünk meg együtt, nagy különbségű vereségbe is belefutottunk, de bravúrgyőzelmeket is bőven szereztünk. Tetszett az, hogy a fiatalok beépítése szinte minden esetben zökkenőmentesen ment, segítették a srácok egymást. Egyéneket nem emelnék ki, mert az eredményeket együtt értük el!

Rengeteg játékos megfordult a csapatban, a fiatalok hada mellett az első keretből is voltak visszajátszók, mondhatjuk, többgenerációs együttesed volt, a legidősebb (Ivan Lovric) és a legfiatalabb (Szamosi Ádám) pályára lépő között több mint 21 év a korkülönbség.
Nagyon fontos, hogy a tapasztaltabbak példaképként tudtak fellépni a fiatalabbak előtt és az akadémisták tiszteletteljesen álltak a rutinos játékosokhoz, élmény volt számukra, hogy együtt lehetnek a pályán például az említett Ivan Lovriccsal. Sokszor lehet hallani arról, hogy egyes csapatoknál az első keret tagjai, ha a második csapatba kerülnek átmenetileg sérülés, vagy eltiltás miatt, azt nehezebben viselik. Ezzel nálunk egyetlen percig sem volt probléma, akik visszajátszottak, rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, vezéregyéniségek voltak. A fiatalok pedig remélem, a lehető legtöbbet tudtak ellesni tőlük, figyeltek és tanultak. Hála a közegnek és a társaknak, úgy érzem, többen is megérettek a feljebb lépésre!

Az NB III-as csapatunk bajnoki meccskeretébe az idényben 70 játékost neveztünk, közülük 63-an léphettek pályára. A 63 labdarúgóból 51 született 2002-ben vagy annál később, a több mint félszáz U21-es játékos közül pedig 24-en 18 évesek, illetve még fiatalabbak.

2007: Giuliani Marcello (1 mérkőzésen lépett pályára)
2006: Czenky Ábel (1), Dorogi Valentin (1), Kruppai Adrián (3), Lajcsik Vencel (1), Palócz Balázs (1), Simon Benedek (1), Szamosi Ádám (5)
2005: Átrok Zalán (13), Braun Bálint (4), Fábiánkovits István (19), Gyetván Márk (10), Kis Koppány (1), Kocsis Gergely (21), Olekszandr Koszovscsuk (6), László Máté (14), Menyhárt Barnabás (15), Mihály Bálint (5), Nagy Dávid (5), Pintér Máté (10), Sebe Botond (13), Vojtko István (3), Marsel Zrnic (15), Patrik Zrnic (15)
2004: Fehér Balázs (8), Gincsai Zoltán (1), Keresztes Noel (5), Krajcsovics Ábel (14), Viacheslav Kulbachuk (22), Nagy Zoltán (17), Pekár István (2), Pilter Milán (8), Maksym Pukhtieiev (14), Polák Kevin (14), Polyák Kristóf (6), Schrankó Levente (12), Tarcson Ákos (16)
2003: Benczenleiter Barna (5), Benkő László (19), Kárász Simon (8), Kerezsi Zalán (2), Török Kevin (6), Zsigmond Rajmund (17)
2002: Bocskay Bertalan (4), Dúzs Gellért (8), Eördögh András (6), Feledy Balázs (23), Kocsis Dominik (1), Németh Barnabás (18), Nikola Njamculovic (14), Szabó Alex (5),

2022/2023-AS DEBÜTÁLÓK A MÁSODIK CSAPATUNKBAN

Név
Első mérkőzés
Debütálás időpontja
NB III-as mérkőzések száma
Sebe Botond
MTK II
2022. augusztus 14.
13
Braun Bálint
Hódmezővásárhelyi FC
2022. szeptember 25.
4
Fehér Balázs
Bánk-Dalnoki LA
2022. október 22.
8
Zrnic Marsel
Újpest FC II
2022. november 13.
15
Zrnic Patrik
Újpest FC II
2022. november 13.
15
Szamosi Ádám
MTK II
2023. február 19.
5
Vojtko István
MTK II
2023. február 19.
3
Dorogi Valentin
Majosi SE
2023. március 19.
1
Giuliani Marcello
Majosi SE
2023. március 19.
1
Kruppai Adrián
Majosi SE
2023. március 19.
1
Czenky Ábel 
PTE-PEAC
2023. május 21.
1
Lajcsik Vencel
PTE-PEAC
2023. május 21.
1


HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
10:
Németh Barnabás
5: Benkő László
3: Átrok Zalán, Fábiánkovits István, Keresztes Noel, Krajcsovics Ábel, Maksym Pukhtieiev, Boubacar Traoré
2: Fehér Balázs, Patrik Zrnic
1: Bocskay Bertalan, Christian Gomis, Vidar Jónsson, Lukas Klemenz, László Máté, Nikola Njamculovic, Polyák Kristóf, Szabó Alex, Szamosi Ádám, Tarcson Ákos, Zrnic Marsel, Zsigmond Rajmund, Zsótér Donát

2023. 05. 25. 18:17Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia