Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagyon megdolgoztak érte

Nagyon megdolgoztak érte

Akadémia

Megjelenés: 2021. 07. 31. 18:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Krajcsovics Ábel családtagként tekintett csapattársaira a Puskás-Suzuki-Kupa során

 „Hagytunk nyomot!” – hangsúlyozta valamennyi meccs után Pinezits Máté, a Honvéd-MFA vezetőedzője a Puskás-Suzuki-Kupa során. Mint utóbb kiderült, a nyilatkozatokban visszaköszönő mondat különleges üzenetet hordozott a kispesti játékosok számára, akiknek ez volt a legfőbb feladata a torna során.

„Valóban minden meccs előtt csak ennyit kért tőlünk a vezetőedzőnk, hogy hagyjunk nyomot – mosolygott Krajcsovics Ábel, a Honvéd-MFA támadója – Én úgy érzem, ezt megvalósítottuk. Rendkívül kemény hét volt, mindenki száz százalékig odatette magát. Ezért is örülünk ennyire a bronzéremnek, mert nagyon megdolgoztunk érte. Nehéz volt zsinórban játszani a meccseket, sok áldozatot kellett hozni érte, jó látni, hogy ez végül kifizetődött. Most kaptunk egy kis pihenőt, de jövő héten már folytatjuk a munkát.”

A kispesti fiatalok a Puskás-Suzuki-Kupa csoportkörében veretlenek maradtak a Flamengo, Sporting, Genk triumvirátussal szemben, majd a bronzmérkőzésen rendkívül magabiztos játékkal győzték le az Eszéket, így abszolút megérdemelten szerezték meg a torna harmadik helyét. Krajcsovics Ábel számára azonban a bronzérem mellett további meglepetést is tartogatott a díjátadó, hiszen beválasztották a kupa álomcsapatába.

„Egyáltalán nem számítottam rá, meglepett a dolog – mondta szerényen a 16 esztendős játékos – Mindenképp a csapatnak köszönhetem az elismerést, szerintem többen is megérdemelték volna, hogy ott legyenek a torna álomtizenegyében. Nagyon együtt volt a csapat egész héten, szinte családtagként tekintettünk a másikra. Ezt az érzést csak növelte a folyamatos szurkolás, amit minden meccsen kaptunk a fiatalabb akadémistáktól, nagyon jólesett mindannyiunknak, nekem például még soha nem volt ilyen élményben részem! 

A lelátóról érkező fantasztikus támogatás mellett Krajcsovics Ábel egyértelműen a gólját emelte ki, mint a torna csúcspontját, nemcsak azért, mert ő szerezte, hanem mert az volt a Honvéd-MFA első találata. A két gól nélküli döntetlent követően a Genk elleni találkozó 19. percében Tarcson Ákos átadását értékesítette tehetségünk.

„Természetesen nagyon örültünk, hogy végre gólt szereztünk, annak meg pláne, hogy letámadás után sikerült betalálnunk, amit külön gyakoroltunk is, nagy löketet adott a csapatnak. Nem voltunk görcsösek, sőt, már akkor is büszkék voltunk, hogy két topcsapat ellen nemcsak védekeztünk és épphogy megúsztuk gól nélkül, hanem fociztunk is, mertünk játszani. Összességében az egész torna egyértelműen a legnagyobb siker az eddigi karrieremben, remélem, hogy ezt tudom még fokozni a későbbi pályafutásom során” – zárta szavait Krajcsovics Ábel.

2021. 07. 31. 18:16Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia