Meglehetősen hasonló forgatókönyv szerint alakult U17-es csapatunk hétvégi bajnokija, mint az U19-eseké. Az Újpest elleni találkozó 12. percében Átrok István szerzett vezetést a Honvédnak, amelyet az első félidőben könnyedén megduplázhatott volna a piros-fekete gárda, ám a helyzetek kimaradtak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, menetrendszerűen érkezett a büntetés a túloldalon, az utolsó húsz perc kezdetére egyenlítettek a lila-fehérek.
Ám a kispesti együttes nagyszerű karaktert mutatott ezt követően, aminek a vége nem is lehetett más, mint a győztes gól megszerzése, Kalocsány Péter révén ez a 88. percben sikerült is, lélektanilag is fontos három ponttal kezdte a szezont U17-es csapatunk.
U17-ES BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Csöngető Endre (Gera F., Kőhalmi A.)
Gólszerző: Átrok (12.), Kalocsány (88.), ill. Tóth Á. (69.)
Honvéd: Gyetván – Burger, Vojtko, Bezzeg (Tóth L., 72.), Átrok, Kalocsány, Simon B. (Kruppai, 81.), Nagy D., Braun (Kaczvinszki, 81.), Knolmár (Balogh Zs., 60.), Mihály B.
Vezetőedző: Takács László
Takács László: – Az első félidő nagy részében kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, viszont keveset jutottunk el a támadózónába. A második félidő eleje még a mienk volt, helyzetet is sikerült kialakítani, ezután viszont volt egy gyengébb 15 percünk, ahol az Újpestnek sok lehetősége adódott és egy szögletet követően sikerült egyenlíteniük. Pozitív, hogy ezután újra sikerült átvennünk a játék irányítását és a 89. percben sikerült megszereznünk a győztes találatot. A mentalitásunk rendben volt, játékban még sokat kell javulnunk egyénileg és csapatszinten egyaránt.






