Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Napfényes négyes

Napfényes négyes

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 06. 30. 14:51Olvasási idő: 2 perc

Hátrányból győzött a Budapest Honvéd a Budaörssel vívott felkészülési mérkőzésen

Kedves gyerekzsivajjal indult a Budapest Honvéd második nyári felkészülési találkozója, hiszen a Budaörs elleni meccset már nézők előtt rendeztük, és partnerklubunk, az ESMTK kis lurkói is kilátogattak a mérkőzésre. Előbb biztatták, majd bő másfél órával később megünnepelték a csapatot, hiszen bár egy edzőmeccsből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de örömteli, hogy 4–1-re nyertünk, és a gyerekek számára is élmény volt a szerda délelőtti nyári program.

Amely nyári program budaörsi góllal indult, Kékesi Alexander révén a vendégek szereztek vezetést, míg nálunk szép megoldásokat, kisebb-nagyobb lehetőségeket jegyezhettünk fel, a gólra azonban a 38. percig kellett várni, amikor Tóth-Gábor Kristóf egyenlített. A térfélcserét követően (a szünetben ezúttal is sort cserélt Horváth Ferenc) aztán Bőle Lukács góljával már nálunk volt az előny, a folytatásban pedig egyértelműen a Honvéd dominált.

„Meg is van az új posztja, Krisz kezdhetsz aggódni” – jegyezte meg mosolyogva Horváth Ferenc, amikor az ezúttal bal oldali védőt játszó Zsótér Donát passzából talált a kapuba Bőle Lukács, vezetőedzőnk pedig a folytatásban is hangos szavakkal irányította a csapatot, biztatta, dicsérte a játékosokat. Eppel Márton góljánál is elismerően csapta össze a kezeit, hiszen tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy csatár számára mennyire fontos, hogy gólt szerezzen.

Eppel Márton betalált, ami lelkileg sokat jelenthet neki, majd a találkozót Zsótér Donát szépségdíjas szabadrúgásgólja zárta, aztán pedig a gyerekek elismerő tapsolása mellett fújhatták ki magukat a srácok, akik a hétfői és a keddi dupla edzést követően nemcsak a Budaörs együttesét, hanem a fáradtságot is legyőzték.

Láttunk szép megoldásokat, láttunk négy Honvéd-gólt, mosolygós játékosokat és boldog gyerekeket – ilyen egy napfényes négyes a kispesti nyárban.


BUDAPEST HONVÉD FC–BUDAÖRSI SC 4–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Németh Ádám (Horváth Z., Berendi T.)

Gólszerző: Tóth-Gábor (38.), Bőle (48.), Eppel (89.), Zsótér (91.) ill. Kékesi (12.)

Honvéd 1. félidő: Szappanos – Sani, Batik, Klemenz, Tamás K. – Bocskay – Nagy D., Szendrei, Banó-Szabó, Tóth-Gábor – Traoré. 2. félidő: Tujvel – Kovács N., Baráth, Lovric, Zsótér – Hidi – Nagy G., Nono, Bőle, Májer – Eppel

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Budaörs: Tóth G. – Menyhárt, Zsidai (Gyurácz, a szünetben), Kékesi, Kaproncai, Molnár Cs., Pentneházy (Bognár, a szünetben), Sajbán (Tóth K., 56.), Wincher (Váradi, 86.), Batizi-Pócsi (Halácsi, 75.), Molnár T. (Gula, 75.)

Vezetőedző: Márkus Tibor


2021. 06. 30. 14:51Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések