Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négy év után rangadó

Négy év után rangadó

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 08. 19. 20:18Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

A Vasas elleni idegenbeli mérkőzések története

Négy szezont töltött a másodosztályban a Vasas, így 2018. június 2. óta most vasárnap találkozunk először bajnoki meccsen a piros-kékkel, akikkel idegenben 2018. március 10-én játszottunk (egészen mostanáig) utoljára, az Illovszky Rudolf Stadionban pedig hat év és négy nap után rendeznek újra NB I-es Vasas–Honvéd meccset.

A Vasassal vívott mérkőzések komoly múltra tekintenek vissza. 1916-ban a Hungária úton volt az első összecsapás (1–1), az első idegenbeli meccsre pedig 1917-ben került sor, melyet 2–1-re elvesztettünk, míg az első kispesti siker 1928-ban született meg, akkor Dán duplájával győztünk 2–1-re, míg legutóbb 2012 tavaszán Ivancsics duplájával győztünk 2–0-ra az Illovszky Rudolf Stadionban.

Eddig összesen 24 alkalommal nyertünk a Vasas vendégeként, összeállításunkban a 2007 novemberében aratott sikerünket idézzük fel.

Vasas–Budapest Honvéd 0–2 (0–0)

2007. november 2-án a Soproni Liga 13. fordulójának nyitó mérkőzésén a remekül rajtoló Budapest Honvéd látogatott a Vasas Fáy utcai pályájára. Az Illovszky Stadionban kevés, mindössze 2000 néző fogadta a pályára lépő csapatokat, a drukkerek nagy része (1200) Kispestről érkezett. A mérkőzés előtt a Honvéd a 2., a Vasas a 11. helyről várta a folytatást

„Győzni akarunk a Fáy utcában is” – nyilatkozta Bárányos Zsolt a mérkőzés előtt, később kiderült, jogos volt az optimizmusa. A mérkőzés előtt Mészöly Gézának fejtörést okozott néhány rutinos játékos hiánya, a Vasas vezetőedzője fiatalokkal (Mundi, Piller és Tandori) pótolta a őket.

Az első felvonásban akadozott a játékunk, közel negyven percig nagyobb helyzetet nem is tudtunk kidolgozni. Az angyalföldieknek több lehetőségük is akadt, Piller kétszer is helyzetbe került, de nem talált a kapunkba. Fél óra elteltével Sowunmi 13 méterről, gólhelyzetben lőhetett, Tóth Iván azonban bravúrral védett. A piros-feketék első reményt keltő próbálkozása Diego 20 méterről a bal felső sarok felé csavart labdája volt, ám a brazil légiós néhány centit tévedett.

A kispesti együttes kicsit tompának tűnt, a Honvéd mestere Supka Attila nem várta meg a szünetet és korai váltásra szánta el magát, a 33. percben Berdó helyére Abass érkezett. A szakvezető nem először folyamodott a korai cseréhez, a bajnokságban háromszor változtatott az első félidőben, öt alkalommal pedig a szünetben cserélt.

A 39. percben Hercegfalvi varázsolta a labdát Abraham fejére, csatárunk 7 méterről gólhelyzetben fejelhetett, Németh Gábor a meccs védését bemutatva akadályozta meg a gólt. Még a szünet előtt cserélt mind a két szakvezető. A  piros-feketéknél Tóth Balázst Vincze Zoltán váltotta, míg a Vasasnál a sérülést szenvedett Németh Gábor helyén Borszéki folytatja.

A második félidőben jelentősen feljavult a Honvéd, futószalagon alakítottuk ki a gólveszélyes helyzeteket. A piros-feketék olyan sebességre kapcsoltak, amit a hazaiak nem tudtak felvenni.

Az 51. percben Abass indította remekül a védők közül kilépő Abrahamot, aki rávezette a labdát a hátráló Borszékire, majd 8 méterről a kapu bal alsó sarkába belsőzött (0–1). Tíz perccel később újra az Abass, Abraham kettős szerzett kellemtelen perceket a piros-kékeknek, de ezúttal a keresztléc sietett a hazaiak segítségére. Abass remek cserének bizonyult, a 71. percben remekül adott középre, Hercegfalvi hat méterre a kapunak háttal levette a labdát, majd félfordulatból remek mozdulattal, ballal emelt a kapu jobb oldalába (0–2).

A Honvéd második félidei meggyőző játékával megérdemelten nyert az angyalföldiek ellen, a gólkülönbség akár még nagyobb is lehetett volna. A lefújás után a győztes csapatot nagy ünneplésben részesítette a kispesti közönség.

A 2006/2007-es bajnokságban csapatunk egyébként is kellemetlen vendégnek bizonyult, hiszen a kispestiek az addigi hét idegenben lejátszott mérkőzésük közül hatot megnyertek, egyszer pedig döntetlenre végeztek. A Vasas sem tudott megálljt parancsolni a piros-feketéknek, így Supka Attila együttese győzelmével a tabella élére került.

Edzői nyilatkozatok

Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője: „Nem elég egy félidőnyi jó játék. Az első félidőben Piller ezerszázalékos ziccerbe került, egy első osztályú futballistának ilyet nem szabadna elrontania. A Honvéd szünet után fölénk kerekedett, ám az is az igazsághoz tartozik, hogy az első játékrészben mi voltunk aktívabbak, ám elhiheti, ha akkor megszerezzük a vezetést, amire több lehetőségünk is volt, akkor minden másképp alakul.”

Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője: „Jobban kezdtek a hazaiak, több lehetőségük is volt, mi ebben az időszakban túlságosan statikusan futballoztunk, a két csatár keveset mozgott. Szünetben megbeszéltük a játékosokkal, hogy mi a dolguk, illetve, hogy mi lett volna a dolguk az első perctől fogva. Úgy látszik, megértették, mert a folytatás már egyértelműen a miénk volt.”

Hercegfalvi Zoltán: „Edzésen rúgtam már hasonló gólt, ám bevallom, ezt most érzésből oldottam meg, hiszen sem helyem, sem időm nem volt a lövésre. A győzelmet az ausztriai buszbaleset áldozatai emlékének és sérültjeinek ajánlom.”

(Forrás: Nemzeti Sport)

2007. november 2., péntek, Soproni Liga, 13. forduló

VASAS–BUDAPEST HONVÉD 0–2 (0–0)

Illovszky-stadion, 2000 néző

Vezette: Iványi Zoltán (Vári Á., Szalai Z.)

Gólszerző: Abraham (51.), Hercegfalvi (71.)

Vasas: Németh G. (Borszéki, 39.) – Balog Zs. (B. Tóth, 63.), Pandur, Tandari, Kiss K. – Pavicsevics – Kincses, Németh N., Mundi, Pillér (Rebryk, 68.) – Sowunmi.

Vezetőedző: Mészöly Géza

Honvéd: Tóth J. – Schindler, Pomper, Benjamin, Tóth B. (Vincze Z., 39.) – Genito – Berdó (Abass, 33.), Bárányos, Diego (Ivancsics, 79.) – Hercegfalvi, Abraham.

Vezetőedző: Supka Attila

IDEGENBELI STATISZTIKA

89 mérkőzés

24 győzelem

23 döntetlen

42 vereség

136 lőtt gól

153 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Vasas

11: Takács II. József

8: Farkas János

Honvéd

9: Puskás Ferenc, Tichy Lajos

6: Kocsis Sándor

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 5–0 (1931)

Legnagyobb vereség: 4–1 (1922, 2004)

Legtöbb néző: 70 000 (1967)

(fotó: 1909.hu)

2022. 08. 19. 20:18Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések