Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négy kupadöntő következik

Négy kupadöntő következik

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Urbányi István szerint egymásban bízva és egymást segítve kell küzdenünk

A vasárnap menesztett Bódog Tamás helyett a következő fordulókban Pisont István irányítja a Budapest Honvéd FC csapatát. Az edzőváltás okairól, Pisont István kinevezéséről, és az előttünk álló hetek céljairól beszélt Urbányi István sportigazgató. 


Pisont István a megbízott vezetőedző a hátralévő fordulókban, miért rá esett a választás?

Mindenekelőtt kezdeném azzal, hogy tiszteljük őt azért, hogy ebben a kiélezett helyzetben ismét elvállalta a felkérést. Kupagyőztes edzőként az elmúlt hónapok tükrében, a csapat tabellán elfoglalt helyezése láttán gondolkodhatna úgy is, hogy kockázatosnak ítéli meg a jelenlegi helyzetet. De Trezi szereti annyira ezt a klubot, sajátjának érzi annyira ezt a csapatot, hisz annyira ezekben a játékosokban, hogy a Honvéd érdekében szó nélkül vállalta a feladatot. Ami nem egyszerű, mint ahogy a tavaszi sem volt az, de Pisont István akkor is bizonyította, hogy képes felrázni az öltözőt, felszabadítani a játékosokat. Tud csapatban gondolkodni, egységet létrehozni, de ami most a hátralévő négy mérkőzés tekintetében talán a legfontosabb: bízik a csapatban és a stábban is. Ezért is történt a váltás, mert most erre van a legnagyobb szükség. Tisztelik a honvédosok, szeretik a játékosok, ő pedig ismeri a keretet.

Karácsonyig négy sorsdöntő meccsünk lesz, szombat-szerda ritmusban, nincs idő ismerkedni, kísérletezni, hanem egymásban bízva és egymást segítve kell küzdenünk.

Mi nem működött Bódog Tamásnál?

Amikor leültünk Tamással tárgyalni örült a Honvéd megkeresésének. Sem a kerettel, sem a stáb összetételével kapcsolatban nem volt kifogása. A megbeszéléseken azt mondta, hogy a csapatban van potenciál, a stáb megfelelő és gólokat, letámadást, látványos focit ígért. Érkeztek az új igazolások is, például Tamás Krisztián, Baráth Botond, Zsótér Donát, Balogh Norbert, jó néhány fiatal magyar tehetség és a mali Boubacar Traoré, később pedig csatlakozott Eppel Márton is. Aztán elindult a bajnokság, meglehetősen hullámzó játékkal. Volt néhány jó periódusunk, de a látványos játék, az eredményesség elmaradt. A meccshiánnyal küzdő játékosok nem fejlődtek eléggé, az edző és a csapat közötti kommunikáció nem igazán működött. A koronavírus második hulláma pedig tovább rontott a helyzeten. Mindezek együttesen vezettek a váltáshoz.

Holott szurkolói, tulajdonosi és vezetői részről is nagy reményekkel indult a szezon…

Egy kupagyőzelmmel emlékezetessé tett tavaszi-nyári szezonzárásból minden csapat nagy reményekkel indulna neki a következő idénynek. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a folytatás is hasonlóan eredményes lesz, de a nyári igazolások után mindenki bizakodó volt. Azt érzékeljük, hogy ez azóta se változott, és mindenki arra vár, hogy mikor indul már be ez a csapat. A szezon előtt az volt a visszhang, hogy évek óta nem voltak ilyen kaliberű igazolások a Honvédnál, válogatott szintű játékosok érkeztek, és hogy végre van egy olyan játékosállomány Kispesten, amivel fel lehet venni a versenyt akárkivel az NB I-ben.

Tudjuk, hogy a 12 csapatos bajnokság sajátja, hogy jelenleg a Fradi és a Fehérvár kivételével mindenki a kiesés ellen harcol, és amelyik együttes ezt a legeredményesebben teszi, az végül dobogóra állhat.

Az is tény, hogy ez egy kiszámíthatatlan és a vírushelyzet miatt példátlan év. Ráadásul voltak játékosok, akik hosszú kihagyás után érkeztek hozzánk. Mindezeket figyelembe véve nem volt könnyű helyzetben Bódog Tamás sem, mint ahogyan egyik NB I-es edző sincs – de hogy vannak játékosok, akik 4-5 hónap elteltével láthatóan rosszabb állapotban vannak, elsősorban mentálisan, mint amikor nyáron ide érkeztek, azért aligha a vírushelyzet felelős csak!

Ahogy Balogh Norbert bemutatkozó nyilatkozatában is olvasható, ő is azért örült a megkeresésemnek, mert úgy érezte, a Honvéd lehet az a klub, ahol a lehető leghamarabb formába lendül és innen visszakerülhet a magyar válogatottba. Ez valamennyi játékosra igaz, aki hasonló helyzetben volt.

Mi várható a folytatásban?

Tudjuk, hogy ez egy alakuló félben lévő keret, vannak posztok, amiket meg kell, és tervezünk is megerősíteni a tél, illetve nyár folyamán. Mindezzel együtt, hogy ez egy nagyobb lehetőségekkel bíró összetétel, mint a tavaszi volt, nos, azzal szinte mindenki egyetért. Ebben a szezonban a keret erőssége nem egyenesen arányos a tabellán elfoglalt helyezéssel, viszont a csapatjátékunk ettől függetlenül is csak rövidebb periódusokra, egy-egy félidőre állt össze, még az olyan meccseken is, amikor Diósgyőrben vagy Zalaegerszegen négy gólt szerezve nyertünk.

Mindannyiunk számára fájdalmas az eddigi szereplés, rendkívül csalódottak, de azt is mondhatom, hogy mérgesek vagyunk a tabellán elfoglalt helyezés miatt. Tudjuk, hogy az őszi eredménytelenségnek számos oka van, amit elemeztünk már és még elemezni is fogunk.

Előtte azonban négy kupadöntővel felérő mérkőzés vár még ránk.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub