Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Negyeddöntőben a Honvéd-MFA

Negyeddöntőben a Honvéd-MFA

Akadémia

Megjelenés: 2023. 03. 28. 20:08Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Mavlon legyőzésével folytatja útját a Viareggio Kupában U19-es csapatunk

Március 28-án, kedd délután három órás kezdéssel vetette bele magát Pinezits Máté irányította küldöttségünk az Olaszországban zajló Viareggio Kupa nyolcaddöntőjébe. U19-es csapatunk a nigériai Mavlonnal csapott össze Európa egyik legjelentősebb utánpótlás-tornáján, ahol a negyeddöntőbe jutásért már az első félidőben 2–0-s előnyre tettünk szert, Fábiánkovits István 36. és Kaczvinszki Dominik 41. perces találatának hála. 

A folytatásban ugyan ellenfelünk még szépíteni tudott, de sikerrel megtartottuk az előnyünket, így 2–1-es végeredménnyel zártuk a találkozót. Csapatunk ezzel a remek győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé, ráadásul egyedüli nem olasz résztvevőként és csütörtökön a Fiorentina ellen folytathatja menetelését.

Pinezits Máté: – Az ittlétünk óta, játékban és szívben meccsről-meccsre magukat múlják felül a srácok. A két gólos előnyünknek köszönhetően a második félidőben magabiztosabban folytattuk mérkőzést. Nagyon jó érzés azt elmondani, hogy az eddigi ellenfeleinkhez viszonyítva fiatalabb kerettel is ilyen eredményesek tudunk lenni, és a mai események után immáron egyedüli nem olasz csapatként állunk a negyeddöntőben. Szeretjük egymást, ez repíti a srácokat. „Sara perché ti amo!", ők tudják mit jelent!


VIAREGGIO KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD-MFA U19–MAVLON (nigériai) U19 2–1 (2–0)
Olaszország, Pietrasanta

G: Fábiánkovits (36.), Kaczvinszki (41.)

Honvéd: Gyetván – Pintér, Kaczvinszki, Pekár (Zsigmond, a szünetben), Vojtko, Kocsis G., Polák, Átrok, László M. (Braun, 63.), Koszovscsuk (Fehér, 75.), Fábiánkovits (Hancz, 90.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

2023. 03. 28. 20:08Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia