Idegenbeli mérkőzéseinek több mint felét (14/8) hozta le kapott gól nélkül a PMFC, amely a 29. forduló előtt úgy állt a NB II-es bajnokság 14. helyén, hogy a mecsekaljai együttesé a bajnokság negyedik legjobb védelme, sőt ha hozzátesszük, hogy az őszi Pécs–Honvéd meccs gólnélküli döntetlennel zárult, akkor egyértelmű volt: nehéz dolgunk és nem számít(hat)unk gólzáporra.
Ehhez képest – meg kellett küzdeni a sikerért, az tagadhatatlan, viszont olyat vittünk véghez, amire rajtunk kívül csak az első két helyezett volt képes: négy gólt lőttünk a Pécs kapujába, ráadásul remek játékkal, szép gólokat szerezve!
Szó sem volt persze könnyed vasárnapi gálafutballról, az első percek jobbára fogáskereséssel és kispesti támadásokkal zajlottak. A hatodik percben Bobál Gergely kísérletét blokkolták a védők, ám az első negyedóra végén két távoli lövéssel próbálkozott a Pécs, előbb Dúzs Gellért hárított magabiztosan, majd szemmel kísérte a mellészálló labdát.
A 26. percben már Helesfay Donátnak is védenie kellett, a vendégek kapusa Kerezsi Zalán lövését hárította bravúrral, néhány perccel később viszont már tehetetlennek bizonyult. Lőrinczy Attila előbb tizenegyesből volt eredményes, utána pedig szépségdíjas kapáslövéssel bombázott a léc alá és a négy perc alatt szerzett két kispesti gól némiképp nyugodtabb mederbe terelte a találkozót.
Kétgólos előnnyel mehettünk a félidőre és amíg a szünetben zajlott a rajzversenyünk díjátadó ünnepsége, addig korábbi játékosunk, a Pécs vezetője, Mátyus János hármat is cserélt, s a vendégek abban a szellemben jöttek ki második felvonásra, hogy ledolgozzák a hátrányukat. Előbb ismét távolról próbálkoztak, aztán a 60. percben Dúzs Gellért védte egykori akadémistánk, Rácz Balázs lövését.
Viszont akárcsak az első felvonásban, a másodikban is kispesti gólok érkeztek válaszul a vendéglehetőségekre és Lőrinczy Attila ezúttal is főszereplőnek bizonyult. A 64. percben gyors és szép akció futott végig a pályán, a saját tizenhatosunk előterében szereztünk labdát, Adorján Krisztián a jobb oldalon indította Lőrinczyt, aki jó ütemben passzolt középre, az érkező Kerezsi Zalán pedig a hálóba továbbította a labdát – házi gólkirályunk a bajnokságban tizedszer volt eredményes, míg Lőrinczy öt-öt gólnál és asszisztnál jár.
Sőt, ha a jégkorongban használt módit vesszük alapul, ahol adott esetben két játékos neve mellé is beírják a gólpasszt, akkor középpályásunk a negyedik gólnál is „pontos“ labdát adott, a bal oldalon meginduló Kerezsi Zalánt játszotta meg, akinek centerezését Bobál Gergely fejese váltotta gólra.
Jó játékkal, szép gólokat szerezve arattunk fölényes győzelmet, a tabellán előreléptünk a nyolcadik helyre, a jövő vasárnapi fordulóban Kazincbarcikán lépünk pályára pályára.
MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 29. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–PÉCSI MFC 4–0 (2–0)
Bozsik Aréna, 2098 néző
V: Lovas László (Szécsényi I., Nagy V.)
G: Lőrinczy (29., 32. – az elsőt tizenegyesből), Kerezsi (64.), Bobál G. (71.)
Honvéd: Dúzs – Kovács N. (Eördögh, 77.), Szabó A., Pekár (Kálnoki-Kis, 72.), Benczenleitner (Kulbachuk, 77.) – Keresztes (Bocskay, 77.), Adorján, Lőrinczy – Kerezsi (Kundrák, 83.), Bobál G., Krajcsovics
Vezetőedző: Csertői Aurél
Pécs: Helesfay – Miknyóczki, Rácz L. (Szekszárdi, 69.), Pejovic, Hadaró – Szabó M. (Gera Z., a szünetben), Terbe, Hudák, Majnovics (Takács Zs., a szünetben) – Bachesz (Rácz B., a szünetben), Harsányi (Krausz, 79.)
Vezetőedző: Mátyus János





