Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nehéz helyzetben

Nehéz helyzetben

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

A legutóbbi tesztelés során többen is pozitív eredményt produkáltak

Sajnos a Budapest Honvéd első csapatánál is felütötte a fejét a koronavírus, az együttesnél a legutóbbi vizsgálatok során több játékosunk és edzői stábtagunk tesztje is pozitív eredményt hozott. Az érintetteket elkülönítettük, karanténba vonultak, a keret és a szakmai stáb többi – negatív teszttel rendelkező – tagját pedig újra teszteljük.

A klub – ahogyan eddig is – az egészségügyi protokollok szigorú betartása mellett dolgozik. Az első csapat hermetikusan elzárva végzi a munkáját, folyamatosan teszteljük a klub alkalmazottait, fertőtlenítjük az akadémiai helyiségeket, dolgozóinknak biztosítjuk a home office lehetőségét és mindent megteszünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a vírushelyzet okozta kockázatokat.

A Budapest Honvéd FC elővigyázatosságból lemondta a hétvégi, Monor elleni NB III-as mérkőzését.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub