Hétvégén első csapatunk Mezőkövesdre látogat a OTP Bank Liga 21. fordulója alkalmából. Kuttor Attila együttese jelenleg a hatodik helyet foglalja el a tabellán, a mi egyértelmű célunk a veszélyzóna elhagyása és a felzárkózás megkezdése.
Együttesünk vezetőedzője, Dean Klafuric nehéz találkozóra számít, hiszen idén még veretlenek a matyóföldiek, illetve hazai pályán sem kaptak ki a tavalyi szeptemberi Paks elleni vereségük óta, ami után hat találkozón szerzett legalább egy pontot otthon a Mezőkövesd.
„Jó ideje nem tekinthetünk kiesőjelöltként a Mezőkövesdre, egy kompakt, jól védekező csapathoz utazunk pénteken, de hasonlóan kell közelítenünk ehhez a találkozóhoz, ahogyan azt tettük a Kecskemét ellen – kezdte Dean Klafuric. – Labdával kell kontroll alatt tartanunk az eseményeket és ebből építeni az erősségeinkre, a gyors támadóinkra. Nehéz mérkőzés lesz, ezért is várok el sokat magunktól!”
A pályán egyre inkább, akár szemmel is látható szinergiák alakulnak ki a játékosok között, Brandon Domingues és Nenad Lukic zsinórban második találkozójukon adtak egymásnak gólpasszt. Francia szélsőnk Kecskeméten duplázott, míg a Debrecen ellen gól, gólpassz volt a mérlege, szerb házi gólkirályunk pedig előbb egy gólpasszal, majd egy-egy találattal és asziszttal jelentkezett.
A filozófia, amelyet próbálunk meghonosítani, azt is elősegíti, hogy a játékosok szabadabban – persze a taktikai utasítások mentén – játszhassanak, ráadásul remek játékkapcsolat alakult ki között. Két kitűnő futballistáról beszélünk, akik igazi csapatemberek, ez a teljesítmény bennük van, ezért is nagyon sajnálom, hogy Domingues nem tudta végigjátszani a Debrecen elleni találkozót betegség miatt – magyarázta szakvezetőnk. – Reménykedünk, hogy bevethető lesz a Mezőkövesd ellen, de a hiányát a fiatal tehetségeink tudják feledtetni, viszont mindig jó érzés, ha az edző rendelkezésére állnak a hozzá hasonló játékosok.”
Dean Klafuric említette a fiatalokat, így adta magát, hogy Átrok Zalánról is beszéljünk, aki kecskeméti bemutatkozása után a DVSC ellen is megkapta a lehetőséget.
„Nagyon örülök neki, tehetséges, jó képességű játékos, voltak emlékezetes pillanatai a legutóbbi meccsen, ami a többi akadémistánkról elmondható. Próbáljuk neki és a többieknek megfelelően adagolni a játékperceket és folyamatosan figyelni, hogyan teljesítenek. A keretben lévő összes játékosra szükségünk van, ezért fontos, hogy mindenkit tűzben tartsunk“ – zárta Dean Klafuric.





