Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nehezen indult a meccs

Nehezen indult a meccs

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 01. 28. 15:48Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Örömteli, hogy sikerült kihasználni az adódó lehetőségeinket

Az első félidőben kettő, a másodikban négy gólt szerezve nyertünk a BVSC elleni felkészülési mérkőzésen, amely találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.

„Ne tévesszen meg senkit a hat rúgott gól, nagyon nehezen indult a mérkőzés, 25 percig agresszívan letámadott minket a BVSC és nem igazán találtunk fogást rajtuk. Igaz, az első gól után helyenként nagyon látványosan futballoztunk, sok lehetőségünk volt, amiket ki is használtunk, miközben az ellenfélnek nem voltak nagy helyzetei. De ez egy edzőmérkőzés, örülünk, hogy éltünk az adódó lehetőségekkel, viszont ott van az első periódusa is a találkozónak, ami nem volt olyan megnyugtató. Szombaton kemény riválishoz látogatunk a szezon első meccsén, egészen másfajta mérkőzésre számítok a Kozármisleny ellen – mondta Csertői Aurél, majd a felkészülésről is szót ejtett. – A srácok nagyon sokat melóztak az elmúlt hetekben, aminek örülök, hogy csak egy-két kisebb sérülés, betegség nehezítette a dolgunkat, de úgy 90 százalékban végre tudtuk hajtani azt, amit elterveztünk. Láttunk biztató jeleket, mindig lépkedtünk kicsit előre, de van még hová fejlődni, még nem száz százalékos az a játék, amit szeretnénk. Tökéletes persze talán sose lesz, azonban törekszünk arra, hogy a lehető legjobban valósítsuk meg azt, amit elterveztünk.“


2024. 01. 28. 15:48Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat