A hétvégéről szerdára halasztott mérkőzés igazi városi rangadóhoz illő hangulatú meccs volt, hiszen a Honvéd II a Ferencváros II-vel találkozott a Népligetben. A találkozóra rengeteg kisebb szabálytalanság és feszült hangulat volt jellemző.
Az első negyedóra csendesebben telt, nagyobb helyzet nem alakult ki, egészen a 15. percig, amikor Kambernek kellett a gólvonal elől menteni. Két perccel később Gale a félpályáról indult meg, több védőt is kicselezett, majd a kapus alatt is el tudta lőni, viszont a kapu torkából mentettek a védők. Az első félóra végén Szűcs távoli lövését fogta a hazai kapus. A 32. percben a ferencvárosiak veszélyeztettek, Lisztes Krisztián próbálkozott, nem sokkal ment mellé. Gale ismét aktív volt, kisodródott helyzetből ballal találta el a kaput, viszont a kapus hárítani tudott.
A második játékrészben a mieink kísérleteztek először, de Gale távoli lövése szállt fölé. Helyzet adódott a túloldalon is, az 56. percben nem sikerült védőinknek felszabadítania, a középre ívelt labdára Lisztes érkezett és fejelt nem sokkal fölé. A 69. percben egy távoli szabadrúgást Németh Barnabás csúsztatott meg, majd a hosszú oldalon érkező Bardea közelről a hálóba lőtt. Egy ideig úgy tűnt vezetést szerzett második csapatunk, a játékvezető és az asszisztens is középre mutatott, azonban a heves hazai reklamáció után felülbírálták a döntésüket és érvénytelenítették a gólt.
A mérkőzés végén a kispestiek voltak aktívabbak, a 85. percben Traoré erőteljes lövését védte Kovács Marcell, két perccel később ismét ő volt főszereplő, előbb egy gyors kontrát követően Gale passzolt vissza Rácznak, aki kapura tekert, de Kovács védett, majd az ebből következő szögletet Nagy Sámuel adta be, ami kis híján a kapuban landolt, viszont a hazaiak kapuvédője ezt is kiütötte.
Elérkezett a mérkőzés utolsó perce, Kamber óriási bedobásából lett kavarodás a büntetőterületen belül, és az FTC egyik védőjének a kezére pattant a labda, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A labda mögé Traoré állt és bődületes erővel a felső lécre bombázott, így nem született gól a pontosztozkodással záruló találkozón.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 11. FORDULÓ
Ferencváros II–Budapest Honvéd FC II 0–0
Népliget
V: Maml Z. (Szabó D., Bizderi N.)
Ferencváros II: Kovács M. – Juhász B., Könczey, Leandro, Arday – Szánthó (Mazzonetto N., a szünetben), Pintér D. (Cubra, 87.), Mazzonetto A., Varga S., Lisztes (Vida, 87.) – Burzi (Gera, 55.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Honvéd II: Tujvel – Sani, Szabó T. (Nagy S., a szünetben), Kamber, Bardea, Feledy – Irimiás (Nyitrai, a szünetben), Keresztes – Gale, Szűcs T. (Rácz B., 68.) – Németh B. (Traoré, 78.)
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: – Nagyon alacsony színvonalú mérkőzést játszottunk, amiben jobbak voltunk ellenfelünknél, rúgtunk egy gólt és kiharcoltunk egy tizenegyest, ami sajnos kimaradt a végén. Több nagy helyzetet is kidolgoztunk, de ezeket nem tudtuk értékesíteni. Szeretném elmesélni, miért lett nulla nulla az eredmény, annak ellenére, hogy szereztünk egy gólt. A találatunk után a játékvezető és a kettes számú asszisztens az egyezményes jeleket használva gólt jelzett, a csapatok felálltak a középkezdéshez, majd egyszer csak a kettes számú asszisztensnek eszébe jutott valami… Elkezdtem keresni a VAR-kocsit, de mivel nem találtam, értetlenül állok az eset előtt. A fura jelenet ellenére, ha berúgjuk a büntetőt vagy gólra váltjuk az egyik helyzetünket, megnyerjük a mérkőzést.






