Merkantil Bank Liga, 8. forduló:
Budapest Honvéd FC – BVSC-Zugló 0-1 (0-0)
gólszerző: Benkő-Bíró (69.)
A korábbi magyar válogatott Paulo Vinícius által irányított BVSC-védelem a forduló előtti nyolc tétmeccséből öt találkozón nem kapott gólt, és a vendég zuglói gárda az egyetlen veretlen csapat volt az NB II-ben. Tudtuk tehát, hogy egy nagyon masszív ellenfél érkezik Kispestre, és ez vasárnap este is meglátszott a játék képén.
Nyolc perc játék után a BVSC-nek volt az első kapuralövési kísérlete, tíz perccel később kapusunk, Dúzs mutatott be egy szép védést. Az első helyzetünket a 21. percben jegyezhettük fel, majd tíz perccel később Holmannak volt egy próbálkozása, gól azonban nem született, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A fordulást követően Sigér neve mellé írhattunk fel egy nagy lehetőséget, kaput azonban nem talált a labda, két perc múlva hátul Dúzsnak kellett résen lenni, de kapusunk védte a BVSC próbálkozását. A 69. percben egy baloldali szögletet követően az előre húzódó Benkő-Bíró lábáról közelről bepattant a labda a kapuba, ezzel megszerezték a vendégek a vezetést.
A 97. percben egyenlíthettünk volna, miután hatalmas tűzijáték alakult ki a BVSC kapuja előtt: előbb Farkas közeli lövését védte bravúrral a vendégek kapusa, majd Farkas a kipattanót is kapura lőtte. Azt egy védő a gólvonalról fejelte ki, pont az ötösön álló Szabó elé, aki belekapott a labdába, azonban ezt is kifejelték a kapu torkából, Benczenleitner 12 méterről kapásból lőhetett, de az is lepattant egy védőről, így maradt a 0-1.
A következő fordulóban október 6-án a Gyirmót ellen lépünk pályára az Alcufer Stadionban.





