Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nincs idő pihenni

Nincs idő pihenni

Akadémia

Megjelenés: 2021. 08. 13. 20:12Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Bemutatkozott az U19-es válogatottban, majd győzelmet ünnepelhetett második csapatunkkal Pekár István

Bravúros győzelmet aratott a Budapest Honvéd második csapata a Rákosmente otthonában az NB III-as bajnokság nyitányán (a második fordulóban, mivel az MTK elleni találkozót elhalasztották). A küzdelmes mérkőzésen fölényben játszott a kispesti csapat, amelynek kezdetben fociznia, majd a találkozó vége felé már sokkal inkább harcolnia kellett. Együttesünk középső védője, Pekár István mindkettőben kiemelkedőt alkotott.

„Valóban, az első félidő a fociról szólt, a második félidő a küzdelemről szólt, nagyon örülök, hogy végül megnyertük a meccset. Azt gondolom, jól helytállt a csapat küzdésben is, mindenki százszázalékot tett bele a találkozót – értékelte az első bajnokit Pekár István, de kiemelte az együttes összeszokottságát is. – Szerencsére az akadémián rengeteg időt töltöttünk közösen, több éve együtt élünk, így könnyebb volt a felkészülés és megszokni egymást a pályán. Azt gondolom, hogy a technikai tudásunk megvan ahhoz, hogy a tavalyi negyedik helyezéshez hasonló eredményt érjünk el idén is az NB III-ban, de ehhez meccsről meccsre komoly rutinra van szükségünk, hogy okosabbak legyünk az ellenfeleinknél.”

Pekár István 90 percet játszott a Rákosmente ellen, nem látszott rajta az elmúlt hetek fáradtsága. Pedig tehetségünk nem volt híján terhelésnek és kihívásoknak, előbb a Puskás-Suzuki-Kupán mind a négy mérkőzésen ő viselte a Honvéd csapatkapitányi karszalagját, majd – 17 esztendősen! – meghívót kapott az U19-es válogatottba, ahol be is mutatkozott a Szlovákia elleni felkészülési találkozón.

„Hatalmas élmény volt a Puskás-Suzuki-Kupa, az ellenfelek is erősek voltak, az egész csapat életében kiemelkedő eseményként marad meg – mosolygott Pekár István. – És természetesen nagyon büszke vagyok rá, hogy bekerültem az U19-es válogatottba, különösen azért, mert fiatalabb játékosként sikerült elérnem ezt. Szerencsére a többiek is jól fogadtak, a honvédos csapattársaim egyébként is sokat segítettek, fantasztikus érzés volt pályára lépni címeres mezben. Nagyon fáradt voltam az elmúlt hetek után, de kaptam pár nap pihenőt, ami szerintem sokat segített. Megállás pedig már nekem sincs, elkezdődött a bajnokság, nincs idő pihenni.”

Bizony nincs, vasárnap délelőtt a szezon első hazai bajnokija vár Simon Miklós gárdájára. A Szekszárdi UFC kellemes emlékű ellenfél lehet, hiszen a két csapat legutóbbi találkozóján 5–1-re diadalmaskodtak mieink, nem mellesleg az volt a Bozsik Aréna első mérkőzése.

„Mindig jólesik a lábunknak, ha jó minőségű pályán játszhatunk, de a legutóbbi találkozás valóban még ezek között is különleges volt – utalt a márciusi tesztmeccsre Pekár István. – Az viszont már a múlt, most a hétvégi bajnokira fókuszálunk, nagyon várjuk a találkozót. Figyeltük, hogy némi meglepetésre a Dabas ellen nyerni tudott a Szekszárd hétközben, így semmiképp sem számítunk könnyű összecsapásra. Az edzők és videóelemzők segítségével fel tudunk készülni az ellenfelekből is, de elsősorban saját magunkra koncentrálunk, mindenképp nyerni szeretnénk, nagyszerű lenne két győzelemmel indítani a bajnokságot.”

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 3. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Szekszárdi UFC

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Augusztus 15., 11:00

V.: Katona Balázs

 

2021. 08. 13. 20:12Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia