„Menjünk már focizni!” – jegyezte meg Batik Bence, miközben az orvosi szoba és az öltözőfolyosó között sétált kezében két labdával, már a csapat edzőfelszerelését viselve. A társak többsége azonban még utcai ruhában beszélgetett, hiszen mire labdarúgóink nagy része megérkezett a délutánra kiírt edzésre, addigra futott be a Magyar Labdarúgó Szövetség rendelkezése, amely szerint a szövetség azonnali hatállyal felfüggesztette a bajnokságokat, hozzátéve, hogy „a felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.”
Így aztán kettő óra után néhány perccel Németh Tamara technikai igazgató és Sinkó Gábor csapatmenedzser tájékoztatta a Budapest Honvéd FC felnőttcsapatának labdarúgóit, hogy az MLSZ döntésével szinkronban határozott a klub, ennek megfelelően már a hétfő délutáni edzést sem tartja meg az együttes, a felfüggesztés pedig határozatlan időre szól, és reméljük, hogy ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a járvány ne terjedjen tovább.
„Kérünk mindenkit, hogy a szükséges felszereléseket pakolja ki az öltözőből, vigye magával, mivel a folytatásban otthon, a szakmai stábtól kapott edzésterv alapján készültök tovább, az összepakolást követően pedig el kell hagynunk az öltözőt és egy ideig nem is térhetünk vissza” – mondta Németh Tamara.
A bejelentést követően mindenki összepakolt, húsz perccel később pedig elcsendesedett, majd sötétbe borult a NB I-es csapatunk öltözője. Már Batik Bence sem játszhatott, és egyelőre senki sem tudja, hogy védőnk és a többiek mikor focizhatnak legközelebb.




