Felcsúton tartottak szakmai megbeszélést az államilag elismert futballakadémiák képviselői, amely összejövetelen a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója, Herczeg Vince is részt vett, majd beszámolt honlapunknak az értekezletről.
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindig szezon végén jelentést kér arról, hogy mit csináltunk az elmúlt egy évben, három fő szempont alapján, és ezeket a feladatokat beszéltük át Takács Mihály irányításával – kezdte Herczeg Vince. – Bemutatta, hogy a felcsútiak milyen vázlatot állítottak össze, egyúttal felhívta a figyelmünket arra, hogy a következő szezontól kezdve a 10 kiemelt akadémia közös adatbáziskezelő rendszert (Talent X) használ majd, és ennek is bemutatták a működését. A Magyar Futball Akadémián már két rendszert is használtunk, ennek is meg tudunk majd felelni, és az összes adat hozzáférhető lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség számára, így sztenderdizáltan tudjuk elvégezni és összevetni a különböző felméréseket. Az EMMI segítségével az akadémiák biomechanikai eszközöket kapnak, amelyek segítségével mérhetik majd a játékosok teljesítményét, az adatok ismeretében pedig edzésről edzésre optimálisan lehet majd beállítani az egyes játékosok számára szükséges terhelést. Az adatelemző rendszer és a biomechanikai labor együttes célja, hogy nyomon lehessen követni a tehetségek fejlődését, és ki lehessen emelni a hirtelen nagy fejlődésnek indult ifjú titánokat.”
Herczeg Vince hozzátette, az akadémiaigazgatókkal folytatott megbeszélés azt mutatta, mindenhol komolyan veszik a munkát, és meggyőződése, hogy a Magyar Futball Akadémia az élen jár a honi labdarúgásban. Hangsúlyozta, büszke a kollégáira, illetve a játékosokra, akik a mostani rendkívüli körülményekhez is pozitívan állnak hozzá.
„Szellemes, kreatív feladatokkal látják el az edzők a játékosokat, egymást is motiválva ezzel, különböző vetélkedőkre hívjuk a srácokat, videóanyagokat kapnak, alkalmazkodunk a kényszerhelyzethez, és biztos vagyok benne, hogy ezeket az elemeket a jövőben is használjuk majd a munkánkban – mutatott rá Herczeg Vince arra, hogy a szükségből erényt kovácsoltak Kispesten. – A videóelemzők is hatalmas munkát végeznek, sok elemzést kapnak a fiatalok, a saját játékukat, a csapattársukat, a Honvéd első csapatát, vagy éppen a magyar válogatottat kell elemezniük egy-egy szituációban, a posztjuknak megfelelően. Jó érzés azt tapasztalni, hogy mindenki végtelenül komolyan veszi a munkát.”





