Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Összeállt csapatunk szakmai stábja a következő idényre

Összeállt csapatunk szakmai stábja a következő idényre

Megjelenés: 2026. 06. 15. 18:30Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Részben megújult stábbal vág neki a felkészülésnek első csapatunk.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a 2026–2027-es idénytől Maurizio Jacobacci veszi át csapatunk irányítását. Új vezetőedzőnk hétfőn meg is kezdte a munkát: a nyári szünetet követően játékosaink csoportos edzésekkel, valamint az ilyenkor szokásos mérésekkel kezdték meg a felkészülést. Vezetőedzőnk munkáját a részben megújult szakmai stáb támogatja a következő időszakban. Az alábbiakban bemutatjuk a stáb tagjait, valamint a legfontosabb változásokat.

Márton István helyére Polonkai Attila érkezik, aki a jövőben asszistensedzőként kap szerepet csapatunknál. Az egykori válogatott labdarúgó számára ismerős a kispesti közeg, hiszen akadémiánkon az egyéni képzésekért felelős edzőként vette ki a részét az utánpótlás fejlesztéséből. Játékos-pályafutását a BVSC-nél kezdte, egyebek mellett azonban a Vasasnál, az Újpestnél és a Videotonnál is megfordult, majd 2012 és 2018 között a Felcsút csapatát erősítette. 2011-ben bajnoki címet nyert a székesfehérvári gárdával. Polonkai Attila edzőként is jelentős NB I-es tapasztalattal rendelkezik: a 47 éves szakember öt évet töltött Felcsúton, ahol Hornyák Zsolt keze alá dolgozott, majd a Videoton FC Fehérvárnál Pető Tamás munkáját segítette. Paulik István továbbra is klubunk kötelékében marad, és Polonkai Attilával együttműködve asszisztensedzőként vesz részt a szakmai munkában. 

A jövőben Antal Botond felel a kapusok felkészítéséért. 2007 és 2010 között az angol Watford csapatánál védett, majd ezt követően hazatért és a Kecskeméthez igazolt, amellyel Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Pályafutásának jelentős részét a DVTK-nál töltötte: hét éven át védte a miskolciak kapuját. Visszavonulása után Dél-Koreában kezdte meg edzői pályafutását, majd nem sokkal később Kuvaitban kapott lehetőséget. Előbb a Villarreal kihelyezett akadémiáján technikai igazgatóként vállalt szerepet, majd a kuvaiti U23-as válogatott szakmai stábjához csatlakozott, ahol az olimpiai válogatott kapusainak felkészítéséért felelt. 

Erőnléti edzőként továbbra is Tepliczky Péter segíti játékosaink felkészítését, míg Kovács Soma a jövőben is a videóelemzői feladatokat látja el. 

2026. 06. 15. 18:30

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub