Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
PAFC - Budapest Honvéd

PAFC - Budapest Honvéd

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Élő, szöveges tudósítás csapatunk OTP Bank Liga mérkőzéséről

1. perc: A hazaiak tiszta sárgában, a Honvéd vörös-fekete szerelésben. A PAFC kezdte a találkozót.

10. perc: Urblík egy szép esernyőcselt követően lőtt kapu fölé. 

17. perc: Kényszerű csere a felcsúti csapatban: a megsérült Urblík József helyén Jakub Plsek a pályán.

22. perc: Knezevic beadását a hosszún érkező Slagveer jócskán fölé emelte.

23. perc: Plsek húsz méteres próbálkozása pattogott el másfél méterrel a jobb kapufa mellett.

30. perc: Zsótér távoli szabadrúgását magabiztosan védte Tóth.

33. perc: Tóth-Gábor sarokkal indította Kocsist, aki egy az egyben vihette a kapusra, de Tóth bravúrral hárította próbálkozását, és a kipattanót is felszedte Tóth-Gábor elől.

33. perc: A felcsúti hálóőrrel ütköző Tóth-Gábor Kristóf kapott sárga lapot.

37. perc: Lovric mellkassal blokkolt egy kemény lövést, védőnk rövid ápolás után visszatérhetett a pályára.

45. perc: 1 perc a ráadás az első játékrész végén. Zsótér kapott sárga lapos figyelmeztetést a Van Nieff-fel szemben elkövetett szabálytalansága után.

45+1. perc: A játékvezető lefújta az első félidőt. PAFC-Budapest Honvéd: 0-0.


46. perc: A szünetben csere nem volt, a Honvéd kezdte a második játékrészt.

49. perc: Gyors kontra végén Tóth-Gábor lövésébe tette bele a lábát a lesen tartózkodó Kocsis. 

51. perc: Mance tartott rá Baráth lábára sárga lapot érően.

53. perc: Két változtatás Hornyák Zsolt együttesénél. Luciano Slagveer, illetve Alexandru Baluta hagyja el a pályát, helyükön Kiss Tamás és Tamás Nándor a folytatásban.

55. perc: Zsótér lövése egy védő lábáról pattan a ketrec fölé. A szögletet Baráth fejelte kapura, de Tóth magabiztosan fogta a labdát.

57. perc: Knezevic beadását Mance öt méterről kapu fölé fejelte.

66. perc: Először cserél Klausz László: Németh Dániel a pályán Tóth-Gábor Kristóf helyén.

69. perc: Mance lesről talált a hálóba.

73. perc: Van Nieff kapott sárga lapott, nyújtott lábbal csúszott rá Kocsisra.

76. perc: Tamás szöktette Mance-t, Tujvel remekül mozdult ki a kapujából, és felszedte a labdát.

77. perc: László Dávid és Kocsis Dominik hagyta el a pályát, helyükön Kesztyűs Barna és Kerezsi Zalán folytatja.

84. perc: Kerezsi akadályozott egy hazai szabadrúgást, a játékvezető sárga lappal büntette.

87. perc: Corbu váltja Knezevicet a felcsúti együttesben.

90. perc: Vezet a PAFC. Van Nieff szabadrúgását Meissner estében a jobb alsó sarokba stukkolta. 1-0.

90. perc: 4 perc a hosszabbítás.

90+2. perc: Kiss Tamás kapott sárga lapot labdaelrúgásért.

90+3. perc: Keresztes Noel a pályán, Zsótér Donátot váltotta.

90+4. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. PAFC-Budapest Honvéd: 1-0.


OTP Bank Liga, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés

PAFC-BUDAPEST HONVÉD FC 1-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 623 néző

V.: Erdős József (Garai P., Medovarszki J.)

Gólszerző: Meissner (90.)

PAFC: Tóth B. - Radics, Meissner, Spandler, Nagy Zs. - Urblík (Plsek, 17.), Van Nieff - Slagveer (Kiss T., 53.), Baluta (Tamás N., 53.), Knezevic (Corbu, 87.) - Mance

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

BUDAPEST HONVÉD: Tujvel - Baráth, Kamber, Lovric - Bocskay, Szendrei, Hidi, Zsótér (Keresztes, 90+3.), László D. (Kesztyűs, 77.) - Kocsis (Kerezsi, 77.), Tóth-Gábor (Németh D., 66.)

Megbízott edző: Klausz László



2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések