A válogatott szünet miatt ugyan nem lesz NB I-es forduló, de csapatunk nem marad mérkőzés nélkül a hétvégén, mert szombaton 13 órai kezdettel a Szentlőrinc gárdájával játszik barátságos mérkőzést a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.
A baranyai klub ellen eddig még nem játszott a Budapest Honvéd NB I-es csapata, de az NB III-as együttesünk 2015 és 2019 között hét alkalommal is megmérkőzött a szintén piros-fekete színeket viselő szentlőrinciekkel. Az első három találkozó kispesti sikert hozott, a mieink 3–1-re, 5–1-re és 2–1-re verték ellenfelüket. Az azt követő 4 mérkőzésen viszont nem sok babér termett a kispestieknek. 2018-ban kétszer is a rivális nyert (0–2, 1–2), majd 2019 tavaszán 1–1-es döntetlen következett, végül 2019 őszén a baranyaiak nyertek 2–0-ra.
A jelenlegi felnőtt keretből Ivan Lovric és Májer Milán már játszott a Szentlőrinc ellen, utóbbi 2019-ben pontot érő gólt szerzett.





