Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Próbatétel

Próbatétel

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 29. 00:34Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Nem használtuk ki a lehetőségeinket, hogy nyugodtabb mederbe tereljük a mérkőzést

2–2-es döntetlent játszottunk a Budafok ellen, a vendégek az utolsó percben egyenlítettek (másodszor), a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Pinezits Máté.

„Az élet alaposan próbára tesz minket, nekünk pedig bele kell ebbe állni és bírni a próbát. Egy egynél és kettő egynél megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy ezt a mérkőzést nyugodtabb mederbe tereljük, nem tettük meg, igaz, az is nehezítette a dolgunkat, hogy Kerezsi Zalánt és Kocsis Dominikot is sérülés miatt kellett lecserélnünk. Egy ilyen, formálódó közösség esetén jó próbatétel, hogy miként reagálunk ezekre a szituációkra és a mérkőzés közben ezekre jól reagáltunk, viszont hiszen abban is, hogy mindennek van oka, így annak is, hogy most vesztettünk két pontot. A srácoknak is azt mondtam az öltözőben, hogy egy dolgunk van, megrázni magunkat és készülni a következő mérkőzésre. Akár a két gólt, akár a kialakított helyzeteket nézem, jól mutatta, hogy mit akarunk és azt hogy csináljuk, de a másik része a már említett próbatétel. Együtt hibázunk, együtt javítjuk ki, és muszáj kiállnunk ezt a próbát.“

2023. 09. 29. 00:34Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat