Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rangadók és hazai mérkőzések

Rangadók és hazai mérkőzések

Akadémia

Megjelenés: 2022. 11. 07. 15:13Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti program – izgalmas találkozók várnak akadémistáinkra és a felnőttekre is

Ferencváros elleni rangadóval indul és zárul a heti Honvéd-program. Hétfőn öregfiúk együttesünk a Népligeti Sportcentrumban 20 órakor lép pályára a zöld-fehérek ellen.

Az NB II-es női együttesünkre két mérkőzés vár. Csütörtökön a Kazincbarcika ellen lépnek pályára idegenben a hölgyek és a 13 órakor kezdődő találkozót követően két nappal később, ismét bajnokit játszanak. Szombaton 12 órás kezdéssel az FC Hatvan női csapata érkezik a Tichy Lajos Sportcentrumba.

Első csapatunk is csütörtökön lép pályára először a héten. A 19 órakor induló találkozón a Vasas együttesét fogadják a Bozsik Arénában az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Ezt követően szombaton már az akadémistáké a főszerep, ahol komoly mérkőzések várnak korosztályos együtteseinkre. A nap egyetlen idegenbeli találkozóját 10 órakor kezdi U16-os csapatunk, amely a Ferencvárossal csap össze. 11 órakor kezdődik U14-es és U19-es csapataink meccse, ahol előbbi alakulatunk a Győrt, míg utóbbi a Felcsút fiataljait látja vendégül. U17-es csapatunk 13 órakor kezdi a szombati nap utolsó Honvéd-mérkőzését, a Kisvárda ellen lép pályára utánpótlásközpontunkban.

Vasárnap ismét a felnőttfutballé a főszerep, második csapatunk pedig Újpestre látogat, ahol 11 órakor indul a találkozó. A heti futballprogramot első csapatunk zárja és az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Ferencváros érkezik a Bozsik Arénába. A 15:45-kor kezdődő találkozót követően együttesünk legközelebb 2023-ban lép pályára tétmérkőzésen.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. november 7., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 10. forduló
Ferencvárosi TC–Honvéd BKE
Népligeti Sportcentrum, 20:00

2022. november 10., csütörtök

Női NB II, Kiemelt csoport, 6. forduló
Kolorcity Kazincbarcika SC–Budapest Honvéd
Kazincbarcika, Pete András Stadion, 13:00

OTP Bank Liga, 15. forduló
Budapest Honvéd FC–Vasas FC
Bozsik Aréna, 19:00

2022. november 12., szombat

U19, Kiemelt csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U17, Kiemelt csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

U16, Kiemelt csoport, 6. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U14, Kiemelt csoport, 10. forduló
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

2022. november 13., vasárnap

NB III, Közép csoport, 17. forduló
Újpest FC II–Budapest Honvéd II
Újpest Labdarúgó Sportcentrum, 11:00

OTP Bank Liga, 16. forduló
Budapest Honvéd FC–Ferencvárosi TCC
Bozsik Aréna, 15:45

2022. 11. 07. 15:13Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia