Két győzelem egy vereség a hétvégi utánpótlás meccsek eredménye. U16-os csapatunk az őszi 2–1-es siker után tavasszal is legyőzte az MTK-t és két fordulóval a vége előtt három ponttal előzi meg a második Vasast.. Kis Attila mindkét meccsen feliratkozott a góllövők közé, ősszel duplázott, míg most egy gólt szerzett. U15-ös együttesünk Varga Zalán korai találatával tartotta itthon a három pontot és Bogdánfi Márton csapata ősszel Szegeden is kapott gól nélkül (3–0) hozta a meccset.
U16, KIEMELT CSOPORT, 20. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–MTK BUDAPEST 4–3 (4–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Horváth Dániel (Németh K., Ilyés M.)
G: Lindemann (21. – öngól), Kis A. (23.), Kovács E. (33.), Gyebróczki (43.), ill. Zubor (10.), Zsarnovszky (88.), Csóka (92.)
Honvéd: Jakab – Rankó (Merkl, 77.), Balázs T. (Kapitány, 74.), Horváth Á., Schön B. (Manzella, 74.),Kis A. (Kobela, 77.), Gyebróczki, Reményik (Komlósi, a szünetben), Kovács E., Meskó, Ujváry,
Vezetőedző: Märtz Márk
Märtz Márk: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, nem működtek jól a labdaszerzéseink az első vonalban és türelmetlen, kapkodó volt a labdás játékunk. A félidő felénél egy szerencsés szituáció után egyenlítettünk majd az ezt követő időszakban az átmeneteinket magas szinten tudtuk lejátszani egészen az ellenfél kapujáig és ezekből eredményesek voltak a befejezéseink. A második félidőre megfordult a játék képe, ellenfelünk dominálta a játékot és ez alkalommal a szerencse is mellettünk volt, így megnyertük ezt a találkozót. Az eredménynek örülök, a második félidőben mutatott játékunknak kevésbé.
U15, KIEMELT CSOPORT, 20. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Félegyházi Márton (Kreutek T., Ludas J.)
G: Varga Z. (3.)
Honvéd: Mácsik — Ferencz, Russnák, Schwacz (Bogdán, 51.), Csörgő, Acsai (Molnár Á., 59.), Szőke (Andrejszki, 51.), Varga K. (Varga-Sós, 51.), Érsek (Ciaramella, 51.), Varga Z. (För, 51.), Csákány.
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Jól kezdtük a mérkőzést, szép támadásokat vezettünk, de ahogy telt múlt a mérkőzés elkezdtünk kapkodni és sok ki nem kényszerített hibával játszottunk. Dolgozunk azon, hogy szépen tudjuk befejezni ezt az évet.
U14, KIEMELT CSOPORT, 25. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD FC 4–0 (2–0)
Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia
V: Vasziliu Tamás (Papp J., Béres K.)
G: Víg (2., 43., 74.), Bandics (40.)
Honvéd: Czinki – Marinyák, Völgyi, Kralicsek, Kardos (Varga B., 48.), Hegyes, Paucsics (Cornides, 48.), Huszár (Solymos K., 48.), Kenderesi (Demeter Cs., 56.), Horváth-Garaba, Schmél.
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: — A mérkőzés fordulópontjainál, egyéni hibák után kapott gólok pecsételték meg a sorsunkat. Ellentétben velünk, ellenfelünk jól használta ki az adódó lehetőségeit és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.


.jpg)


