Győrbe tett látogatást az U19-es csapat az előző hétvégén, annak reményében, hogy újabb győzelmet könyvelhessen el, hiszen az eddigi négy meccsét kivétel nélkül megnyerte Pinezits Máté együttese. Ennek érdekében végig domináltak a kispestiek, több helyzetet is kidolgoztak, azonban a gólra egészen a 73. percig kellett várniuk, amikor Szabó Bence zörgette meg az ellenfél hálóját.
Érdekesség, hogy az összes eddigi bajnoki találkozón betalált olyan játékos, aki csereként állt be. Pinezits Máté tanítványai hibátlan mérleggel állnak, a tabellán elfoglalt második helyüket csak annak köszönhetik, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a jelenlegi éllovas Vasas.
U19-ES BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 0–1 (0–0)
Győr, ETO Stadion
V: Kubicsek M. (Dominkó J., Tóth Cs.)
G: Szabó B. (73.)
Honvéd-MFA: Schrankó – Varga G., Nagy Z., Zsigmond, Gera, Morvai, Kalocsány (Polák, 67.), Fehér B. (Szabó B., 59.), Krajcsovics (Kovács V., 83.), Nikitscher (Ulbert, 61.), Tarcson (Pilter, 83.)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – A játék folytonosságát tekintve még mindig van bennünk hiányérzet, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, amit hétről hétre produkálnak a srácok! Folyamatosan versengenek egymással hétközben, így nem véletlen, hogy amikor jön a hétvége akár kezdőként, akár csereként, aki lehetőséget kap, az tud teljesíteni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy amíg hét közben versenyeznek ki ér oda előbb a gyümölcsös kosárhoz, addig hétvégén együtt mennek érte. Az egész stáb nevében mondhatom, hogy jó velük dolgozni és ennek a közösségnek a része lenni. Gratulálunk a csapatnak, a győrieknek pedig további sok sikert kívánunk!


.jpg)



